Épülhetnek toronyházak az Árpád híd lábánál

Infostart
2016. június 28. 15:41
Toronyházakat építene Budapesten egy holland cégcsoport. A napi.hu szerint a beruházást a kormány is támogatja. Tarlós István főpolgármester óvatosan nyilatkozott a témáról.

A holland HB Reavis Group által 2014-ben 4 millió forint jegyzett tőkével alapított HB Reavis Project 2 Kft. három, 90 méter magas, egyenként 7 ezer négyzetméteres toronyházat, valamint négy másik, 8 ezer négyzetméteres épületet és egy 2400 autót befogadó mélygarázst építene a Váci út és a Róbert Károly körút sarkán, a volt Volán-pályaudvar területén.

A kormány honlapján megjelent tervezet szerint a kabinet nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé akarja nyilvánítani a beruházással összefüggő közigazgatási eljárásokat. Ez felgyorsítaná az építkezés megkezdését. Nem kellene beszerezni hozzá az építészeti-műszaki tervtanács szakvéleményét, és településképi eljárásra sem lenne szükség, sőt a Pest Megyei Kormányhivatal március 31-i határozata alapján környezeti hatásvizsgálatot sem kellene végezni.

Tarlós István főpolgármester a Városházán tartott sajtótájékoztatón ezt mondta a fővárosi magasházak terveiről.

„Nem rajongok a túl magas házakért – ez egy szubjektív kérdés. A másik – és ennél sokkal fontosabb észrevételem -, hogy a magas házak tulajdonképpen jeleknek tekinthetők. Tehát nem baj az, ha egy városban vannak magasházak, de ezeknek meg kell találni a helyét. A Kopaszi gáton tervezett magasházról hallottam, mielőtt elutaztam két hete, annak meg is mutatták a látványtervét. A Róbert Károly körútiról most nem hallottam. Mind a két helyszín megítélésünk szerint alkalmas arra, hogy magasházak épülhessenek – vagy néhány magasház. Most nem tudom felsorolni, de emlékeim szerint 4-5-6 olyan helyszínt gondoltunk Budapesten, ahol magasházakat lehet építeni. Az Árpád híd pesti hídfőjének környezete biztosan az egyik. A Kopaszi gát korábban nem volt benne, de úgy, hogy a Csepel-sziget északi csúcsának környéke, úgy szerepelt korábban is. Én nm döntök ebben egy személyben, de a személyes véleményem az, hogy mind a két helyszínt elképzelhetőnek tartom, vagy nem zárom ki” - fogalmazott Tarlós István.

A Váci út és a Róbert Károly körút sarkán megépítendő három 90 méteres toronyház több mint 100 milliárd forintba kerülne.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Épülhetnek toronyházak az Árpád híd lábánál
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást