Az Osztrák Szabadságpárt jelöltje vezet az elnökválasztás második fordulójában - a nap hírei

InfoRádió
2016. május 22. 21:48
Törökországban hivatalosan is benyújtotta lemondását a miniszterelnök. Üzenetet küldött a magyar református egység napját ünneplő gyülekezeteknek a miniszterelnök.

Ausztriában a szavazóhelyiségekben leadott szavazatok alapján Norbert Hofer, az Osztrák Szabadságpárt jelöltje vezet az elnökválasztás második fordulójában. A politikus a szavazatok 51,9 százalékát szerezte meg a Zöldek pártja által támogatott jelölttel, Alexander Van der Bellennel szemben, aki 48,1 százalékot kapott. Az eredmény nem végleges, a levélben leadott szavazatok összeszámlálása hétfőn várható.

Törökországban hivatalosan is benyújtotta lemondását a miniszterelnök. Ahmet Davutoglu azután határozott erről, hogy a várakozásoknak megfelelően az Igazság és Fejlődés Pártjának rendkívüli pártkongresszusán egyhangúlag kormányfővé választották Binali Yildirim korábbi közlekedési minisztert. A politikust már fel is kérte az új kormány megalakítására Recep Tayyip Erdogan török elnök. Az új kormányfő beszédében elsődleges fontosságú feladatként jelölte meg az új alkotmány elfogadását és az elnöki rendszer bevezetését.

Több mint 5 ezer résztvevőt várnak a szervezők az első humanitárius csúcsra Isztambulba. Az ENSZ védnökségével rendezett találkozó célja megvitatni milyen intézkedéseket kellene elfogadni a konfliktusok, a környezeti problémák és a szegénység okozta humanitárius helyzetek megoldására. Ferenc pápa vasárnapi imájában arra kérte a katolikus híveket, imádkozzanak azért, hogy a humanitárius csúcstalálkozó elérhesse célját.

Nagyszabású rendezvénysorozaton mutatják be a jövő héten Nagy-Britanniában Becket Szent Tamás Esztergomban őrzött ereklyéit. A hétfőn kezdődő rendezvénysorozat nyitó eseményein magyar részről Áder János köztársasági elnök és Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek vesz részt. Az eseménysorozatot hétfőn ünnepi szentmise nyitja meg a Westminster-székesegyházban, az angol-walesi katolikus egyház londoni főtemplomában. A misét Erdő Péter mutatja be Áder János jelenlétében.

Üzenetet küldött a magyar református egység napját ünneplő gyülekezeteknek a miniszterelnök. Orbán Viktor szerint a reformáció kezdete 500. évfordulójának küszöbén érdemes felidézni, hogy a vallási megújulás ügye, a magyar nyelv megőrzése és a magyarság megerősítése milyen szorosan kapcsolódott össze az elmúlt évszázadokban.

Az Országgyűlés elnöke szerint komolyabban kellene venni a nemzetiségi sorsközösséget. Kövér László szerint Magyarország nemzetközi kapcsolatrendszerében is felértékelődött a nemzetiségi szószólók szerepe. A házelnök a Nemzetiségi Kultúrák Napja alkalmából azt mondta: a parlamentben működő nemzetiségi szószólók egyfajta hitelesítői a magyar kormány politikájának.

Állami tisztviselőkről dönt és oktatási átszervezésről vitázik 4 napos ülésén az Országgyűlés. A parlament kedden alkothat új törvényt az állami tisztviselőkről, szerdán pedig a kormány oktatási átszervezéséről kezd tárgyalni, utolsó ülésnapján pedig az offshore elleni fellépésről tart vitát ellenzéki kezdeményezésre. A parlamenti munka hétfőn napirend előtti felszólalásokkal kezdődik, amit interpellációk és azonnali kérdések követnek.

Törvénymódosítással rendezné a Dimenzió egyesület tagjainak helyzetét a Nemzetgazdasági Minisztérium. Ez lehetővé tenné, hogy a biztosítottak szerződései más biztosítóhoz vagy önkéntes nyugdíjpénztárhoz kerüljenek. A tárca szerint az intézkedés több tízezer ember nagyjából 60 ezer szerződését érintheti, a kezelt vagyon nagysága pedig több mint 40 milliárd forint.

Várhatóan június elején nyújtja be népszavazási kezdeményezését a a Kéményseprők Országos Szakszervezete.

A szakma képviselői a kéményellenőrzések számának drasztikus csökkentését kívánják megakadályozni a referendummal. Álláspontjuk szerint a tüzelőberendezések legalább évi egyszeri felülvizsgálatának elmaradása növeli a balesetek kockázatát.

Érdemi tárgyalásokat követel a MÁV vezetésétől a Vasutasok Szakszervezete. A VSZ közleményében országos figyelemfelkeltő akciósorozatot helyezett kilátásba, ha július 9-ig, a Vasutasnapig a cégvezetés nem reagál követelésükre. Erről a szervezet kongresszusa döntött szombati ülésén.

Leszakadt a fák közé kifeszített egyik kötélháló a Csillebérci Szabadidő Központ területén lévő kalandparkban. Győrfi Pál, a mentőszolgálat szóvivője az InfoRádiónak elmondta: 13 gyerek sérült meg, egyikük állapota súlyos, neki csigolyasérülése lehet. 12-en könnyebben sérültek meg. A kalandpark egyelőre nem adott bővebb tájékoztatást a balesetről.