Czibere: Meg kell újítani a szociális szolgáltatásokat

InfoRádió / MTI
2016. május 10. 16:54
Nem lehet szolidáris társadalmat építeni szociális biztonság nélkül, ennek alapvető feltétele a szociális, a gyermekjóléti és a gyermekvédelmi szolgáltatások megújítása és a szociális szférában dolgozók megbecsülése - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára kedden Szombathelyen, a 20. szociális hét megnyitóján.

Czibere Károly kiemelte: a felzárkózási stratégia nyomán két és fél éve folyamatosan csökken a szegénység által veszélyeztetettek száma, és tartósan javulnak a szegénységi mutatók. A kormány határozott célja, hogy ez a trend folytatódjon - tette hozzá.

A stratégia hangsúlyos eleme a gyermekügy; a társadalom jól felfogott érdeke, hogy segítse a hátrányos helyzetű gyermekeket - mondta az államtitkár, hangsúlyozva: "a szolidáris Magyarország nem nézheti (...), hogy a gyermekek nélkülözzenek".

A gyermekjóléti rendszer elemei közül kiemelte, hogy gyakorlatilag ingyenessé vált a gyermekétkeztetés.

A jövedelemegyenlőtlenségi mutatókat ismertetve hangsúlyozta, hogy a magyar mutató jobb az uniós átlagnál. Mindazonáltal a kormány fő szociális feladataként jelölte meg a hátránykompenzáló, esélykiegyenlítő szolgáltatások beépítését a szociális rendszerbe, a tanodahálózat bővítését, a hátrányos helyzetűek ösztöndíjrendszerét és a nevelőszülői hálózat megerősítését - közölte Czibere Károly. Utóbbiról szólva elmondta, az év végére sikerül elérni azt a célt, hogy a 12 év alatti, gyermekvédelmi gondoskodás alatt álló gyermekek ne nagy intézményekben, hanem nevelőszülőknél éljenek. Ez jelenleg 85 százalékban teljesül - fűzte hozzá.

Az időskorúakról szólva az államtitkár a nyugdíjrendszeren keresztül nyújtott jövedelmi biztonságot emelte ki, rámutatva arra, hogy az elmúlt öt évben a nyugdíjemelés minden esetben infláció feletti volt.

Megjegyezte: az időskori szociális szolgáltatások körében kiemelkedő fontosságúak a házi gondozási és idősotthoni szolgáltatások. Az otthonokban jelenleg 51 000 férőhely van, néhány ezer férőhely erejéig pedig megjelenik majd a szakápolási szolgáltatás, amely az intenzív ápolásra szoruló időseknek nyújt progresszív ellátást az idősotthonrendszeren belül.

A fogyatékkal élő embereknél a korai intervenciós programot említette, amelyen keresztül a fogyatékkal élő gyermekek szülei időben kaphatnak segítséget. A fogyatékkal élők foglalkoztatási helyzetét ismertetve közölte: az öt évvel ezelőtti 16-ról 25 százalékra növekedett a foglalkoztatottságuk.

"Folyamatos, élő és intenzív szakmai dialógus alapozza meg a kormány valamennyi szociálpolitikai intézkedését" - zárta beszédét Czibere Károly.

Puskás Tivadar (Fidesz-KDNP), Szombathely polgármestere azt hangsúlyozta, hogy a szociális gondoskodásnak hagyománya van a városban, amelynek szociális ellátórendszere országosan is az egyik legjobb.

A szociális hét programjai a Szent Márton-emlékévhez kapcsolódnak. Az esemény célja a szakemberek ismereteinek bővítésén túl a hátrányos helyzetű emberek elfogadásának erősítése.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Czibere Károly
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást