A házszabálytól eltérve döntene a Fidesz a népszavazásról - a nap hírei

InfoRádió
2016. május 7. 22:37
A házszabálytól eltérve döntene a Fidesz az országgyűlésben a kötelező betelepítési kvótáról kiírandó népszavazásról. Hétfőn benyújtja a parlamentnek az MSZP az általa támogatott két népszavazásra vonatkozó határozati javaslatot.

Kezdeményezi a Fidesz, hogy az országgyűlés a házszabálytól eltéréssel döntsön a kötelező betelepítési kvóta ügyében kiírandó népszavazásról - közölte a Fidesz frakcióvezetője. Kósa Lajos elmondta: ha pártja javaslata nem kapja meg a szükséges támogatást, akkor a Fidesz indítványozza, hogy a képviselők kivételes eljárásban tárgyalják a kérdést. Emlékeztetett arra, hogy a Kúria ítélete alapján meg lehet tartani a referendumot az ügyben.

Hétfőn benyújtja a parlamentnek az MSZP az általa kezdeményezett, illetve támogatott népszavazási kezdeményezésekre vonatkozó határozati javaslatot - közölte az ellenzéki párt választmányi elnöke. Botka László elmondta: a szocialisták álláspontja szerint közjogilag ugyanaz a helyzet az általuk támogatott két népszavazás és a kormány kvótareferendumának ügyében, vagyis mindegyik kiírásáról az országgyűlésnek kell döntenie.

Feloldja az Egyesült Nemzetek Szervezete a Columbia Egyetemen és az ENSZ levéltárában lévő 1956-os dokumentumok titkosítását - közölte a külgazdasági és külügyminiszter. Szijjártó Péter elmondta: a világszervezet 56-os forradalommal kapcsolatos szerepvállalását kutató első magyar történész, Nagy András május 16-án érkezik New Yorkba és kezdi meg az adatok tanulmányozását.

Várhatóan az év végére alakul ki az egészségügyi intézmények kancellári rendszere - közölte az ellátórendszer működtetéséért felelős helyettes államtitkár. Mészáros János elmondta: a kancellárok felelnek majd az intézmények gazdálkodásáért, ugyanakkor felszínre hozzák azokat a hatékonysági és együttműködési lehetőségeket, amelyeket az egyes kórházak vezetői esetleg nem látnak.

Az MSZP elnök-frakcióvezetője szerint a jövő évi költségvetés miatt milliók nem jutnak majd hozzá az egészségügyi alapellátáshoz. Tóbiás József azt mondta: a kormány az elmúlt években 400 milliárd forintot vont ki az ellátórendszerből, ezért tarthatatlan az egészségügy helyzete. A pártelnök úgy fogalmazott: az Országos Egészségbiztosítási Pénztár megszüntetése nem mást jelent, mint hogy eltüntessék a magyar állampolgárok által befizetett járulékot. Hozzátette: a Fidesz ezzel egyértelmű lépést tesz a fizetős egészségügy felé.

Az LMP szerint a kormány szerzett jogot venne el a bejegyzett élettársi kapcsolat kiüresítésével, az ellenzéki párt ezért módosító javaslatot nyújt be a parlamentnek. Szél Bernadett és Schiffer András, az LMP társelnökei közleményükben azt írták: a kabinet költségvetési salátatörvénybe rejtett javaslata kérdésessé tenné a bejegyzett élettársak jogosultságait, akik élete ezek után a jogalkotó és a jogalkalmazók jóindulatától függne.

A Demokratikus Koalíció szerint az Orbán-kormány 5 hónapja nem hajlandó döntést hozni a közmunkabérek emeléséről. Az ellenzéki párt visszamenőleges hatályú közmunkabér-emelést követel, és kezdeményezi, hogy jövőre induljon el a közmunkabéreket a minimálbér szintjére emelő korrekció.

Több mint 250 Uber-ellenőrzést végzett idén a Nemzeti Adó- és Vámhivatal. A szervezet közölte: a mulasztási bírságok összege meghaladja a 3,5 millió forintot, a revizorok 20 adószám nélküli sofőrt büntettek, és 4 rendszámot vetettek le. A NAV munkatársai a rendőrséggel és BKK-val közösen intézkednek.

A fővárosban a közönséggel közös zenéléssel demonstrált a Budapesti Fesztiválzenekar a Vörösmarty téren. Az együttes a Fővárosi Közgyűlés döntése ellen tiltakozott, amely háromnegyedével 260 millió forintról 60 millió forintra csökkentette a zenekar támogatását. A döntés után a Budapesti Fesztiválzenekar közölte, hogy módosítani kényszerül ez évi terveit.

Londonban az ellenzéki Munkáspárt jelöltje nyerte a polgármester választást. Sadiq Khan a konzervatív párti Boris Johnsont váltja a polgármesteri székben. A brit fővárosnak nyolc év óta először van ismét baloldali polgármestere. Sadiq Khan egyben az első muszlim a londoni városháza élén.

Kanadában néhány óra alatt másfélszeresére nőtt a tűzvész területe. A CBC rádióadó értesülése szerint a nyugat-kanadai Alberta tartományban már csaknem 1600 négyzetkilométeren pusztít az erdőtűz. A hatóságok már több mint 90 ezer embert telepítettek ki.