Kedves Sportbarátaim!
Sokat vívódtam, hogy szabad-e felszólalnom, még mielőtt megteszem a bejelentésemet.
Azon is töprengtem, hogy feltűzzem-e a zakóm hajtókájára azt a Gold Pin-t, amelyet a FINA-tól kaptam alig két és fél hónapja a budapesti gálaünnepségen, mint aki sokat tett a sportágért.
Végül is – láthatjátok – nem viselem, mert itt most nem az számít, hogy a nemzetközi vagy az európai szövetség miként minősíti a munkámat. Most itt csak az a fontos, hogy Ti miképp értékelitek.
A Magyar Úszó Szövetség egy civil társadalmi testület, amely mindennemű politikai befolyás nélkül kell, hogy végezze a munkáját.
Bennünket ez a közösség választott meg.
Engem, bármelyikünket csak ez a közösség küldhet el.
Akármennyire is méltatlannak tartom az elmúlt hetek támadásait, úgy érzem, hogy együtt kell végigcsinálnunk azt, amit elkezdtünk. Bármennyire is ütnek-vágnak - állnom kell a pofonokat. Én nem futamodhatok meg. Ennél sokkal nagyobb a felelősségem.
Ha úgy tetszik, talán én érveltem először a világbajnokság érdekében a kormány és a parlamenti pártok képviselői előtt... Az Országgyűlés a közös nagy cél érdekében külön törvényt alkotott... Ami az úszósportot illeti: mi már nem éltünk hiába, hiszen – idefelé menet is nyilván láttátok: már kinőtt a földből a gyönyörű uszoda. Mert..., még kimondani is fantasztikus: VILÁGBAJNOKSÁGOT rendezünk! Mi. Ti. Magyarország.
Ma azért választottuk a Thermál szállót a közgyűlés helyszínéül, hogy Margitszigeten megmutathassuk a Magyar Úszó Szövetség új irodáját. Ünnepi találkozóra készültünk, amelynek keretében büszkén eleveníthetjük fel a mögöttünk álló év nagy eredményeit.
Mindez azonban manapság nem téma.
Ma körülöttünk szinte minden arról szól, hogy Kiss László mit tett 1961-ben, és ezzel ki, miképp szembesült. Ki mennyit hallott, mit tudott a több mint fél évszázada történtekről.
Mi a személyében egy merőben más embert ismertünk meg, akinek sikerei fényében egy ország tündökölt. Nevéhez olimpiai, világ- és Európa-bajnokok sora fűződik. Mesteredző, számos magas kitüntetés tulajdonosa. Általános megbecsülést vívott ki.
Felnéztem rá, edzőként, kapitányként, barátként.
Egy ilyen mellbevágó fordulatra nem voltam felkészülve, annak kezelésére számomra nem volt recept.
Persze, hogy elítélem a nemi erőszakot.
Már elnézést kértem azoktól, akiknek akaratlanul is megsértettem az erkölcsi érzékét.
Nem volt nekünk elég ez az ügy, mindjárt akadt olyan is, aki egy homályos, a nyolcvanas évekhez kötődő, sosem bizonyított doppingvádat elevenített fel. Elhangzott az is, hogy úgy harminc éve egyes edzők – szerintem is elítélhetően – verték a gyerekeket.
Hogy a kívülállók ezt számon kérik az jogos. Azzal viszont kegyetlen szembesülni, hogy ha a saját házunk táján öntenek olajat a tűzre.
A magyar úszás nagyon erős. Mindig is a magyarsport egyik motorja volt, ma is az és az is marad. Erre kötelez bennünket Hajós Alfréd, Csík Ferenc, Székely Éva, Egerszegi Krisztina, Darnyi Tamás, Kovács Ágnes, de ugyanúgy az itt ülő Hargitay András, Wladár Sándor, Verrasztó Zoltán, Sós Csaba, Vermes Albán és a többi bajnok.
A névsornak folytatódnia kell...
Térjünk végre a lényegre. Kérem, foglaljatok állást, hogy továbbra is bíztok-e bennem vagy sem. Tavaly öt évre választottatok meg. Hiába változatlan az én elkötelezettségem, ha nincs meg körülöttem a bizalom, akkor tovább nem vállalhatom az elnöki tisztséget.
Most, hogy így körülnézek a teremben, biztosan van, és mindig is lesz közöttetek olyan, aki: nem kedvel.
Ez azonban most nem „szeret – nem szeret” kérdés. Csak az számít, kivel érhettek el még jobb eredményeket; kivel tudtok sikeres világbajnokságot rendezni.
Bármilyen döntés is születik, kérem, hogy térjen vissza a nyugalom. Ezen a közgyűlésen, de ugyanúgy holnap, és holnapután is. A medencében és a parton egyaránt.
... és ha megbocsátotok, kimegyek a teremből, hogy jelenlétem senkit se befolyásoljon. Köszönöm, hogy meghallgattatok!
(Forrás: a Magyar Úszó Szövetség hírlevele)