Áll a bál a Jobbiknál

Infostart
2016. április 21. 18:54
Ha a tagság nem ért egyet koncepciójával, Vona Gábor, a Jobbik elnöke nem vállalja a párt további vezetését – mondta a politikus az InfoRádiónak. Novák Előd, a Jobbik egyik alelnöke, akinek újraválasztását nem támogatná a párt vezetője bízik abban, hogy Vona Gábor meggondolja magát a párt nyári kongresszusáig.

A Jobbik szerdai elnökségi ülésén közölte Vona Gábor, a párt elnöke több alelnökkel, Novák Előddel, Apáti Istvánnal és Szávay Istvánnal, hogy a Jobbik következő tisztújításán nem fogja támogatni a politikusok újraindulását jelenlegi alelnöki tisztségükért. Mindezt a párt alapszabálya teszi lehetővé a Jobbik elnöke számára. Vona Gábor ezt azzal magyarázta, hogy míg az elmúlt két évben a párt megerősítése volt legfontosabb feladatuk, a következő két évben a kormányzásra való felkészülés lesz, ez az új feladat pedig új elnökségi állományt kíván. Azt a sajtóban többször említett indokot, hogy az elnökség radikális tagjai gátolnák az elnök által vágyott néppártosodást, Vona Gábor cáfolta.

"Arra nagyon kevesen vették a fáradtságot, hogy ki az a másik három alelnök, akivel viszont továbbra is együtt kívánok dolgozni. Ugye Volner Jánosról, Schneider Tamásról és Z. Kárpát Dánielről van szó, akiket általában szintén a politológusok vagy elemzők gyakran sorolnak a radikálisok közé, tehát ezek pusztán szavak, engem egyetlenegy perspektíva, egyetlenegy szempont motivál, hogy olyan elnökség álljon föl, amely 2018-ban győzelemre vezeti a Jobbikot és leváltja a jelenlegi kormányt."

Novák Előd azonban bízik abban, hogy pártja elnöke, meggondolja magát a Jobbik tisztújító kongresszusáig és nem vétózza meg, hogy ismét alelnökké válasszák a politikust.

"Hátbaszúrva érzem egy kicsit magamat, hiszen nemhogy Vona Gábor elnökségét nem kérdőjeleztem meg soha semmilyen körben és nem teszem most sem, soha nem tettem semmit tiltása ellenére. (...) Ez a döntése most egyrészt megosztja a Jobbikot és hát távolabb is visz minket a választási győzelemtől, és még távolabb a Radikális változást című programunktól. Félünk attól, hogy egy színtelen, szagtalan, karakterét vesztő párttá válunk, amely nem hoz gyökeres változást, akkor pedig nincs értelme kormányra kerülni."

Vona Gábor a szakadásra vonatkozó kérdésre hangsúlyozta: ő nem ragaszkodik pozíciójához és szétszakítani sem szeretné pártját.

"Nekem nincs B-tervem, tehát ha a tagság nem ért egyet azzal a koncepcióval amit én képviselek mint a párt elnöke, és nem ért egyet azzal a koncepcióval, amit az elnökség működésével kapcsolatban elképzeltem, akkor én nem fogom vállalni az elnökséget."

A Jobbik nyár elején, várhatóan júniusban tartja a következő két éves elnökséget megválasztó tisztújító kongresszusát.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Áll a bál a Jobbiknál
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást