Színezzen, hogy kikapcsoljon!

Infostart
2016. április 16. 19:40
A könyves sikerlisták élén hosszú ideje szerepelnek felnőtteknek szóló színezők. A színezés a szakemberek szerint pihentet, sőt még a stresszt is csökkenti.

A színezés nemcsak a gyerekeknek, hanem a felnőtteknek is segíthet kikapcsolódni, az alkotással pedig egy időre az aggodalmaktól is megszabadulhatunk – így látja a klinikai gyermek-szakpszichológus. Németh Erika hozzátette: az alkotás sikerélményt ad.

„Aktívabb pihenés, mint ha csak nézzük a tévét. Kiüríti az elménket, ezáltal eltereli a figyelmet a napi stresszről, a gondjainkról, ezért okozhat megnyugtató, pihentető érzést.”

A szakember azt mondta, a színezéssel akár egy-egy otthoni rossz szokástól, például a nassolástól is megszabadulhatunk.

A természet-, és állatábrázolások, mandalák, és art deco minták - ezek a legnépszerűbb színezők - erről már a Kolibri Kiadó főszerkesztője beszélt. Balázs Eszter azt mondta, még a férfiak között is vannak színező rajongók.

„Általában a színező azt a felnőttet szólítja meg, akinek kézügyessége és erre vágya van, és nosztalgia érzése is, hiszen a színezés visszaidézi a gyerekkor felhőtlen állapotát, amikor csak ülünk és rajzolunk. Ennél sokkal mélyebben is segít, terápiás jelleggel abban, hogy kikapcsoljuk egy kicsit a hétköznapokat.”

Az ilyen kiadványok többsége először külföldről érkezett Magyarországra, mostanra azonban már megjelentek a magyar alkotók munkái is, köztük több kézi rajzolású.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Színezzen, hogy kikapcsoljon!
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást