Még mindig nincs hír az eltűnt zuglói képviselőről

Infostart
2016. április 9. 09:18
Továbbra sem találja a rendőrség az év elején eltűnt zuglói MSZP-s képviselőt.

Sápi Attila január elején tűnt el a XV. kerületből, élettársa lakásából. A nő a férfi eltűnését nem jelentette be azonnal a rendőrségen, hanem csak egy héttel később fordult a hatóságokhoz. Állítólag abban bízott, hogy a férfi előkerül, ezért több ismerősét, rokonát is felkereste.

Sápi Attila eltűnésekor állítólag a helyi boltba ment le, melegítőnadrágban. Sem pénz, sem mobiltelefon nem volt nála és az autóját is otthon hagyta.

A zuglói képviselő eltűnésével több napilap is foglalkozott. Az egyik lap szerint a férfi bement egy sörözőbe, ivott kávét és egy sört. Egy másik lap pedig arról számolt be, hogy a politikusnak mintegy 100 millió forintos adótartozása van.

Januári vagyonnyilatkozata szerint van egy biztonsági, magánnyomozással is foglalkozó vállalkozása, de a céget tavaly októberben felszámolták adótartozás miatt.

A rendőrség Sápi Attila eltűnése miatt eljárást indított és felhívást is közzé tett. A Magyar Nemzet szerint azonban a rendőrök semmilyen értékelhető nyomra nem bukkantak az üggyel kapcsolatosan. Így azt sem lehet tudni, hogy a férfi külföldre ment, vagy bűncselekmény áldozatává vált.

Sápi Attila képviselő helyére egyelőre nem írtak ki időközi választást. A törvények szerint ugyanis ezt csak jövő év januárjában lehet majd megtenni.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
160408 BEL1 1110 Sápi Attila eltűnése öf KI
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást