Pedagógusok és hajózás napirend előtt az Országgyűlésben

Infostart
2016. március 30. 12:20
A balatoni hajózási szezon és a pedagógusok demonstrációja is szóba került az Országgyűlés napirend előtti felszólalásai között.

Móring József Attila, a KDNP képviselője arra hívta fel képviselőtársai figyelmét, hogy a siófoki komp elindításával nemrég ismét kezdetét vette a balatoni hajózási szezon. Úgy vélte, hogy a következő években a tó környezetének fejlesztésére fordítható nagyjából 300 milliárd forint - zömében uniós forrás - rendkívüli lehetőséget jelent a régió számára.

Csepreghy Nándor, a Miniszterelnökség államtitkára arra mutatott rá, hogy az állami beruházásokkal az őszi és a tavaszi időszakban is vonzóvá kívánják tenni a Balatont a turisták számára.

A szocialista Kunhalmi Ágnes a pedagógusok reggeli demonstrációja nyomán a kormány központosított közoktatási politikáját támadta. Mint mondta: 5 éve mondják a szakszervezetek és a civil szervezetek, hogy a kabinet tudásválságba sodorja Magyarországot.

Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára több ellentmondást is talált a képviselő felszólalásában, majd a szocialisták egykori közoktatási intézkedéseit kritizálta. A pedagógusok mai demonstrációjára a politikus nem reagált.

Schmuck Erzsébet az LMP képviselője a Városliget beépítése ellen foglalt állást. Mint mondta: a monstrumok beépítése a ligetbe annyira abszurd, hogy józan magyarázat nincs is rá.

Rétvári Bence válaszában emlékeztette az ellenzéki képviselőt, hogy volt párttársa, Karácsony Gergely zuglói polgármesterként több mint 70 jegenyefát vágatott ki egy uszodabővítés miatt, ezért furcsállotta a tiltakozást, majd aláhúzta, hogy a zöld felületek aránya 5 százalékkal nő a liget projekt keretében a Városligetben.

Rig Lajos a Jobbik részéről nem tartotta elegendőnek a kormány egészségügyi ráfordításait és hibásnak tartotta a krónikus ágyak kiszervezésének tervét.

Rétvári Bence rámutatott, hogy az elmúlt öt évben több fejlesztést is végrehajtott az egészségügyi kormányzat a képviselő körzetében, a tapolcai kórházban, majd kitért arra is, hogy a kórházakban is az egyetemi kancellári rendszerhez hasonló kettős irányítás bevezetését tervezik az adósságállomány csökkentésére.

A fideszes Németh Szilárd egy korábbi a rezsicsökkentés hatásait számba vevő cikkre reagálva leszögezte, hogy Magyarországon továbbra is stabil és egészséges az ivóvízellátás, de olcsóbb.

Fónagy János, a fejlesztési tárca államtitkára kiemelte, hogy a korábbi 400 helyett mára 40 víziközmű-társaság nyújt egységes szolgáltatást az országban.