Infostart.hu
eur:
364.31
usd:
324.91
bux:
144484.17
2026. november 6. péntek Lénárd
Pisont István, Budapest Honvéd utánpótlás szakmai igazgatója a labdarúgó OTP Bank Liga 23. fordulójában a Diósgyőri VTK ellen játszott mérkőzésen az Új Hidegkuti Nándor Stadionban 2020. február 29-én.
Nyitókép: MTI/Illyés Tibor

NB I: maradhat Pisont István a Honvéd élén

A szezon végéig Pisont István marad a labdarúgó OTP Bank Ligában tizedik helyen álló Budapest Honvéd vezetőedzője.

A kispesti klub december elején, Bódog Tamás menesztése után közölte, hogy a "következő fordulókban" a csapatot a korábbi kiváló labdarúgója irányítja.

"2020 tavaszán Giuseppe Sannino, december elején pedig Bódog Tamás távozása után vette át a Budapest Honvéd irányítását Pisont István, klubunk vezetése pedig úgy határozott, hogy a 2020–2021-es szezon hátralevő részében is egykori legendás játékosunk irányítja a kispestieket" – olvasható a Honvéd honlapján.

Pisont István tavasszal Magyar Kupa-győzelemig vezette a csapatot, a bajnokságban pedig ötödikek lettek.

"Decemberben egy rendkívül nehéz időszakban vállalta megbízott vezetőedzőként az évből hátralevő négy meccset, amelyeken hét pontot szerzett a Honvéd, és végül elmozdult a kiesést jelentő helyekről" – emlékeztet a honvedfc.hu.

A Budapest Honvéd hétfőn kezdi a felkészülést a tavaszi szezonra.

Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Nehéz szavakat találni arra, amit a Mol az idei harmadik negyedévben összehozott: az olajóriás történetének legerősebb negyedévét zárta, még a 2022-es energiaválság idején látott csúcsok is felül lettek múlva, több grafikonunkat is újra kellett skálázni, hogy kiférjenek a rekord összegek. Elsősorban a soha nem látott szintre emelkedő finomítói árrések és a megugró földgázárak hozták össze ezt az eredményt, a menetelést a finomítói kapacitáskiesés és az üzemanyagárakat érintő hatósági korlátozások sem tudták megfékezni. A számok mögött viszont van néhány fontos csavar: jelentős egyszeri tételek is javították az eredményt, egyes üzletágak továbbra is komoly nehézségekkel küzdenek, az októberi adatok pedig már arra utalnak, hogy a rendkívüli piaci környezet nem feltétlenül marad fenn tartósan. Mutatjuk a brutális rekordok hátterét, és azt is, hogy mi következhet most a Molnál.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×