Gyurcsány demokratikus ellenállásról beszél

Infostart
2018. április 10. 07:43
A Demokratikus Koalíció elnöke megkeresné a baloldali pártokat, hogy elfogadják-e a választási eredményt, és esetleg hajlandóak-e megvizsgálni egy demokratikus ellenállási mozgalom elindítását.

Gyurcsány Ferenc az ATV Egyenes beszéd című műsorában azt mondta: a DK legminimálisabb célját elérte, hiszen megduplázta a mandátumok számát a parlamentben, „de ez nagyon picike öröm az ürömbe”. Úgy számoltak, hogy van 350 ezer olyan törzsszavazójuk, aki tűzön-vízen át kitart a DK mellett, és ehhez kalkuláltak még 150 ezer embert azok közül a rejtőzködők közül, akik előzetesen nem mondták el a véleményüket, vagy akit nem láttak a közvélemény-kutatók - fejtette ki.

„Őszintén szólva,

jelen pillanatban sok mindent nem értünk”

- tette hozzá.

Gyurcsány Ferenc felvetette, hogy sok megmagyarázhatatlan eset történt a választás napján, és ezek felvetik annak a gyanúját, hogy választási csalás történhetett.

A DK kedden előterjesztést tesz, hogy szavazókörök dokumentumait vessék össze a hivatalos adatokkal, és ha az átvizsgálás okot ad rá, mert olyan gyanú merül fel, akkor akár a szavazatok újraszámlálása is szükséges lehet.

A volt kormányfő szerint ez lehet az első olyan választás, melynek a végeredményét „a demokratikus sokaság nem fogja elfogadni”. Azt mondta:

szükséges lehet egy „nemzeti demokratikus ellenállás”,

amihez a pártok önmagukban nem elegendőek, de mégis szükségesek a megszervezéséhez. Ezért szerinte a következő napokban egyeztetni kell az MSZP-től a Párbeszéden át az LMP-ig és az Együttig arról, a többi ellenzéki párt hogy látja a helyzetet, tudomásul veszik-e az eredményt és szeretnének-e rá közös választ adni, vagy nem.

Jelezte, nem forradalmat szervez, de voltak példák arra, hogyan lehet szembefordulni a kormánnyal kulturált, demokratikus módszerekkel.