Jogsértő volt a kormány STOP plakátkampánya

Infostart
2018. április 6. 15:19
A Kúria az ügyben hozott korábbi NVB-döntés felülvizsgálataként határozott úgy, hogy Magyarország Kormánya megsértette a pártok közötti esélyegyenlőséget azzal, hogy a 2018. március 26. napjától közzétett figyelemfelhívó kampányának STOP feliratú, tömött sorokban menetelő migránsokat/menedékkérőket ábrázoló plakátjaival a FIDESZ-MPSZ és KDNP jelölőszervezetek választási kampányát erősíti - olvasható a Kúria honlapján.

A plakátok miatt Szél Bernadett, a Lehet Más a Politika társelnöke nyújtott be panaszt.

A Kúria a kormányt eltiltotta a további jogsértéstől, a végzés ellen jogorvoslatnak nincs helye.

A Kúria a Nemzeti Választási Bizottság ítéletét felülíró döntését azzal indokolta, hogy "bár a Kormány tájékoztatási tevékenységet folytathat a választási időszakban is, sőt adott esetben kötelessége is lehet, hiszen a kormányzati munka a választások alatt is folyamatos, azonban az erre vonatkozó szabályokat (törvényeket) úgy kell alkalmaznia, hogy az egyenlő bánásmódot biztosítsa a választási eljárásban. A »STOP plakátkampány« objektív szükségességét a kormány nyilatkozata nem igazolta és az a plakátkampányból nem tűnik ki nyilvánvalóan".

Közölték: a kormány nyilatkozatában arra hivatkozott, hogy ez széleskörű szakpolitikai elemzést igényelne, melyre nincs módja jelen eljárásban biztosított rövid határidők között. A Kúria ezt az érvet azért nem tudta elfogadni, mert "amennyiben a fenti követelményeknek megfelelően, a semlegességre törekedve, mégis kénytelen volt e plakátkampányt a választási időszakban elindítani a kormány, akkor az erre vezető tények és körülmények, indokok eleve rendelkezésre kellett, hogy álljanak, hiszen csak ezek megállapításából következtethetett volna a kormány a plakátkampány szükségességére. Összefoglalva ez azt jelenti, hogy a Kúria számára nem azt kellett bemutatni, hogy utólag milyen szakpolitikai indokokkal lehetne megalapozni az érintett tájékoztatási tevékenységet, hanem csak a plakátkampány melletti kormányzati döntést megalapozó iratok vagy azok tartalmának összefoglalására lett volna szükség. Ezek bemutatása nélkül a rendelkezésre álló iratok alapján csak azt lehetett megállapítani, hogy a plakátkampánynak nem volt konkrét, szükséges, és célszerű – a választási kampánytól független – tájékoztatási funkciója".