Nyitókép: Bruzák Noémi

Gulyás Gergely: a Fidesz célja továbbra is a polgári Magyarország

Infostart / InfoRádió - Exterde Tibor
2018. április 5. 10:08
A biztonság kérdése még a gazdaságpolitikai eredményeknél is fontosabb – fejtette ki Gulyás Gergely, a Fidesz alelnöke az InfoRádió Aréna című műsorában. A Fidesz országgyűlési frakcióvezetője fontosnak tartja, hogy Magyarországon stabil kormány jöjjön létre, ez pedig szerinte a jelenlegi ellenzéki pártokkal nem lenne lehetséges.

A Fidesz parlamenti frakcióvezetője az elmúlt nyolc év eredményei közül a munkát vállalók számának jelentős növekedését nevezte meg. „Szerintem egy kormány mindig legyen szerény a saját eredményei tekintetében, és amiket a mi kormányzásunk alatt eredményekként elmondunk, azt is természetesen a magyar polgárok közös eredményeként kell feltüntetnünk, de tény, hogy ezt jó esetben elősegítette a kormányzás” – fogalmazott. „Az, hogy ma Magyarországon 740 ezer emberrel többen dolgoznak, mint 2010-ben, ez egy nagyon nagy teljesítmény” – tette hozzá Gulyás Gergely. A frakcióvezető kiemelte: ebből 140 ezer a közmunkások száma, tehát 600 ezer új piaci munkahely jött létre.

Gulyás Gergely arról is beszélt, hogy miért a migráció a kampányban a Fidesz-KDNP fő témája.

„A migráció ügye talán megfoghatóbb és valamelyest aktuálisabb, mint az elvont eredmények”

– hangsúlyozta.

A frakcióvezető szerint más uniós országokban is a bevándorlás volt a fő kérdés. „A biztonság annyiban megelőzi még az eredményeket is, hogy az eredményeket akkor lehet értékelni, hogyha van biztonság, és azért a migrációnak a terrorizmussal összefüggő vonatkozásai, a biztonsági helyzettel összefüggő vonatkozásai azok Európában igen jelentős kérdések lettek az elmúlt években” – magyarázta.

Gulyás Gergely úgy fogalmazott, hogy a Fidesz célja továbbra is a polgári Magyarország.

A Fidesz alelnöke szerint nincs ok kapkodásra, ha a párt megnyeri a vasárnapi parlamenti választást. Gulyás Gergely a kormánypártok családpolitikájának folytatását, bővítését, a minimálbér emelését és a foglalkoztatottság növelését ígérte. „Az Európai Unióban mindent meg fogunk tenni azért, hogy Magyarország pozíciói a következő hét éves költségvetési ciklusra – amiről jövő évben döntés születik – a legjobb legyen” – hangsúlyozta, majd hozzátette: nem fogadnak el kvótákat és nem fogadnak be bevándorlókat.

Arról is beszélt, hogy mekkora a választás tétje. Bár négy évente a pártok azzal próbálják növelni támogatottságukat, hogy sorsdöntőnek nevezik az adott választást, úgy látja, ebben most nincs túlzás.

„Nincs egy velünk szemben álló kormányképes ellenzéki erő”

– jelentette ki Gulyás Gergely. Ellenzéki győzelem esetén az ország elvesztené jelenlegi stabilitását, és a bevándorláspolitikai érdekeit sem tudná megfelelő módon képviselni – véli a frakcióvezető.

Gulyás Gergely az Arénában arról is beszélt, hogy mivel járna, ha a Fidesz kisebbségbe szorulna a parlamentben. „Én őszintén szólva nem látok semmilyen esélyt arra, hogy bárkivel koalíciót tudjunk kötni” – mondta a frakcióvezető.

„Szél Bernadett legfőbb ígérete a választásokra, hogyha jól sikerül, akkor új választások lesznek, én azt tudom mondani, ha rosszul sikerül, új választások lesznek” – tette hozzá.

Megjegyezte, hogy mivel nincs rendkívüli helyzet, a kormánynak már nincs teendője a választásokig.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Gulyás Gergely: a migráció ügye megfoghatóbb, mint az elvont eredmények
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Gulyás Gergely: nincs velünk szemben álló kormányképes ellenzéki erő
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Gulyás Gergely a Fidesz-kormányzásról
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Gulyás Gergely a kormányzóképességről
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást