Nyitókép: Varga György

Vannak, akik nem élhetnek majd szavazati jogukkal

Infostart / InfoRádió - Németh Zoltán
2018. március 29. 08:08
Aki jövő pénteken 16 óra után kerül kórházba, és április 8-án is ott lesz, az nem tud élni a szavazati jogával – tudtuk meg Pálffy Ilonától, a Nemzeti Választási Iroda vezetőjétől.

A mozgóurnát oda viszik, ahol a névjegyzékben szerepel a választópolgár – hangsúlyozta Pálffy Ilona. Ha valaki a lakóhelye közelében, a szavazókerületén belül található kórházba kerül, hasonló módon kérhet mozgóurnát, mint otthonra. Máshol található orvosi ellátás esetén csak úgy kérheti, ha átjelentkezik – ennek határideje azonban a választást megelőző péntek 16 óra. „Ha már tartósan bent van, és nem hirtelen került kórházba, akkor lehet azt kezdeményezni, hogy menjenek ki hozzá” – fogalmazott a Nemzeti Választási Iroda vezetője. Tehát,

ha valaki ezt követően kerül kórházba, nem élhet szavazati jogával.

Pálffy Ilona az április 8-án dolgozóknak azt javasolja, jelentkezzenek át egy munkahelyükhöz közeli választókerületbe, és a munkában kis szünetet tartva adják le voksukat.

A mozgáskorlátozottaknak akadálymentesített szavazóhelyiségek és a mozgóurna segíthet alkotmányos joguk gyakorlásában.

Utóbbit április 6-án 16 óráig kérvényezheti levélben, személyesen, online vagy meghatalmazott útján, illetve a választás napján 15 óráig a szavazatszámláló bizottságoknál bejelenthető az igény – tájékoztatott az NVI vezetője.

A vakoknak és gyengénlátóknak Braille-sablont biztosítanak,

melyet a szavazókörben igényelhetnek – tette hozzá.

A választójoggal rendelkező, börtönbüntetését töltő elítéltek szintén mozgóurna segítségével szavazhatnak.

Az átjelentkezést és az urna igénylését a börtönigazgató gyűjti össze, és juttatja el az illetékes választási irodához.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Szavazás kórházban és akadálymentesítés a választás során
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Szavazás börtönben
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást