Orbán Viktor: sok évtizedre eldől Magyarország jövője

Infostart / MTI
2018. március 29. 21:29
Magyarországon minden harmadik, negyedik választás többről szól, mint a parlament összetételéről; most el fog dőlni Magyarország jövője, de nem négy évre, hanem sok évtizedre - jelentette ki Orbán Viktor csütörtökön a nagykanizsai városi televíziónak adott interjújában.

A kormányfő a városban Dénes Sándor polgármesterrel (Fidesz-KDNP), illetve Cseresnyés Péter munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkárral, országgyűlési képviselővel (Fidesz) tartott megbeszélése, majd a választókkal való találkozása után adott televíziós interjújában azt mondta: nem szokványos választásra készülünk.

Mint kifejtette: 1990-ben sem csak egy parlamenti választás volt, hanem arról döntöttünk, hogy "a régi világ szabályai szerint folytassuk az életünket vagy a szabadság törvényei szerint rendezzük be Magyarországot". Sorsdöntőnek nevezte a 2002-es választást is, amikor arról kellett döntenünk, hogy négy év erőteljes polgári fejlődése után folytatjuk-e, amit megkezdtünk, "vagy inkább visszalépünk a megboldogult Horn Gyula-féle MSZP politikájához".

Magyarország akkor ez utóbbit választotta, és nyolc évig nyögte ennek a döntésnek a következményeit. "Tönkre is mentünk 2010-re, Magyarország a csőd szélén tántorgó országgá vált" - jegyezte meg a kormányfő, hozzátéve, hogy most megint olyan pillanat van, amikor a jövőnkről kell dönteni.

Kifejtette: Európán belül ma küzdelem zajlik, ami arról szól, hogy melyik országnak sikerül kimaradnia abból a világtendenciából, amely szerint "egyre vegyesebb népességű, vegyesebb kultúrájú, egyre több gyökértelen embert befogadó" bevándorlóországok jönnek létre. Kérdés, hogy a lengyelekkel, csehekkel, szlovákokkal, horvátokkal és talán a románokkal együtt sikerül-e kimaradnunk ebből, "és meg tudjuk őrizni Magyarországot keresztény, nemzeti, magyar országnak".