Túlságosan szeretik a Fideszt a kolozsváriak a DK szerint

Infostart
2018. március 26. 12:05
Meglehetősen sajátos kampányvideóval igyekszik mozgósítani a Demokratikus Koalíció. A közösségi médiába is felkerült összeállítás a határokon túliak szavazati jogának elvétele mellett érvel – abból a megközelítésből, hogy a megkérdezett kolozsváriak mindegyike elégedett a Fidesszel és Orbán Viktorral, ezért a jelenlegi kormány mellett fog voksolni.

A kampányvideó fölé Gyurcsány Ferenc oldalán kiposztolt szöveg így szól: „Megkérdeztük a kolozsváriakat, hogy április 8-án elmennek-e szavazni. Az eredmény döbbenetes! Nézd meg a saját szemeddel! Április 8-án szavazz az egyetlen pártra, amely megszüntetné a határon túli kettős állampolgárok szavazati jogát; szavazz a Demokratikus Koalíció listájára, a 3-as számú listára! Ne hagyd, hogy mások döntsenek helyetted!”

A Demokratikus Koalíció kérdezője az alábbi feleleteket kapta a kolozsváriaktól arra a kérdésre, hogy az illető elmegy-e szavazni: „Igen”, „Természetesen”, „Persze”, „Magyar állampolgár is vagyok, kötelességem”, „Részt veszünk, részt vettünk”, „Természetesen szavaznék, mert jogom van”.

A következő kérdés az volt: Kire szavaz a magyarországi választásokon? A legjellemzőbb feleletek: „A Fideszre szavazok”, „Csakis a Fideszre szavazok”, Remélem, a Fidesznek sikerülni fog”, „Én nagyon szimpatizálok Orbánnal”, „A határokon túli magyarokban ő tartja a lelket”, „Nagyon tetszik Orbánnak a politikája”, „Orbán Viktornak adjon az Isten egészséget, kemény gyerek, megállja a helyét”.

A DK a poszt fölé írtakat azzal zárta: „A videóban szereplő emberek arcát kitakartuk, hangjukat eltorzítottuk, mert nem célunk senkit kellemetlen helyzetbe hozni, csak a jelenséget akarjuk bemutatni.”

De vajon miért és mivel hozták volna kellemetlen helyzetbe azokat, akik legjobb meggyőződésük szerint, a kamerába elmondták a véleményüket?