Új megoldás az ellenzéki visszalépéseknél

Infostart
2018. március 25. 08:35
Eleven Fesztivál címmel tartottak szombaton rendezvényt a Szabadság téren, amelyen Budapest I. választókerületének képviselőjelöltjei is részt vettek a jobbikos, a fideszes és a kétfarkú jelölt kivételével.

Juhász Péter itt is elmondta, amit szombat délelőtt, vagyis hogy visszalép, majd távozott a helyszínről.

Ezután egy beszélgetés kezdődött, majd Fekete-Győr András, a Momentum elnöke váratlanul azt mondta, hogy már a rendezvény előtt, Juhász sajtótájékoztatóját követően azt javasolta a jelenlévőknek, Csárdi Antalnak (LMP) és Váradiné Naszályi Mártának (MSZP-P), hogy állapodjanak meg abban, hogy közülük

csak egy jelölt indul április 8-án

- írta a Magyar Narancs.

Fekete-Győr javaslata szerint végezzenek közvéleménykutatást, és az induljon, akit legtöbben támogatnak a választókerületben.

A Momentum elnökének javaslatát a résztvevők elfogadták, s már pártszinten egyeztetnek arról, hogy e szerint döntsenek a visszaléptetésekről. Fekete-Győr hangsúlyozta: “Mindannyian alkalmas jelöltként tekintünk a másikra”.