Nyomoznak a Fidesz és Lévai Katalin ajánlásainak ügyében

Infostart
2018. március 16. 17:46
Rendőrségi nyomozás indult Zuglóban Lévai Katalin és a Fidesz ajánlásainak egyezősége miatt - írta az Index a helyi választási bizottság szerdai ülésére hivatkozva.

A portál idézte a zuglói honlapon nyilvánosságra hozott jegyzőkönyvet, amely szerint a helyi választási iroda vezetője, Makranczi László jegyző szerdán azt közölte, hogy a mai napon a BRFK lefoglalta a két érintett párt ajánlóíveit.

A nyomozás Szávay István jobbikos képviselő feljelentése alapján indulhatott, Szávay legutóbb ugyanis úgy nyilatkozott: "kimondható tehát, hogy a zuglói Fidesz és annak képviselőjelöltje visszaélt a választók bizalmával, az őket támogató polgárok adatait átadták Lévai Katalinnak, az aláírásokat pedig odahamisították, hogy így segítsék - az ellenzéki szavazatok megoszlásában reménykedve - az egykori MSZP-s miniszter indulását a választásokon." Szávay ezután tett feljelentést.

Az Index azt írja, a mostani ülésen a helyi választási bizottság jobbikos delegáltja, Schwarz-Kiefer Patrik azt mondta, hogy miután alaposan átnézte Lévai és a Fidesz íveit, 15 további ajánlóívet talált, "ahol 1-8 sorszámig teljes egészében megegyezik a sorrend.”

A helyi választási iroda nem az összes ajánlást vetette össze korábban, ugyanis abbahagyta az ellenőrzést, amikor Lévai ajánlásainak száma 500 alá csökkent (innentől nem lehetett jelölt). A jobbikos képviselő most az át nem nézett íveket vizsgálta meg.