Újabb országgyűlési képviselő-jelölt szabadulhat az előzetes letartóztatásból

Infostart
2018. március 12. 06:48
Jogerőssé vált vasárnap Kőrös Gusztáv országgyűlési képviselő-jelöltsége. A letartóztatásban lévő egykori DK-s számára a mentelmi jog teszi lehetővé a szabadulást.
 

Elutasította vasárnap a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) az előzetes letartóztatásban lévő, 80 milliós zsarolással gyanúsított Kőrös Gusztáv országgyűlési képviselő-jelöltsége ellen egy magánszemély által beadott fellebbezést, így Kőröst megilleti a mentelmi jog, és hamarosan szabadul - írja a Magyar Idők. Az NVB még pénteken megtagadta a Kőröst indító szervezet, a Minden Szegényekért Párt listájának nyilvántartásba vételét, mivel az nem felelt meg a törvényeknek.

A solti cigány önkormányzat vezetője már péntekre várta a szabadítását, ám egy magánszemély kevéssel a határidő előtt megfellebbezte a választási bizottság március 5-én a nyilvántartásba vételről hozott határozatát, így az nem emelkedett jogerőre. Az NVB szombaton 15 fellebbezést bírált el, valamint újabb négy párt listáját fogadta el, nyolc párt listáját pedig elutasította. A nagy ügyszám miatt vasárnapra rendkívüli ülést hirdettek meg. Délután fél öttől kezdték el tárgyalni az 53(!) napirendi pontot, köztük Kőrös ügyét is.

Kőrös Gusztáv, a Demokratikus Koalíció egykori tagja összegyűjtötte a megfelelő számú, érvényes országgyűlési képviselőjelölti ajánlást a Bács-Kiskun megyei 3-as választókörzetben, így a határozat jogerőre emelkedése után megilleti a mentelmi jog és vele együtt a szabadság. Csakúgy, mint a szocialisták politikusának, Czeglédy Csabának az esetében.