Nyitókép: michaklootwijk/Getty Images

Németország újabb 300 millió euróval támogatja a cseh lőszer-kezdeményezést

Infostart / InfoRádió - Kiss Balázs (Pozsony)
2026. június 13. 16:40
Németország további 300 millió euróval támogatja a Csehország által koordinált lőszerkezdeményezést, amelynek célja az Ukrajnának szánt tüzérségi lőszerek beszerzése. A támogatást Boris Pistorius német védelmi miniszter jelentette be Berlinben, miután tárgyalt cseh kollégájával, Jaromír Zůnával.

Boris Pistorius szerint a mostani hozzájárulás mintegy 50 ezer lőszer megvásárlását teszi lehetővé. A német tárcavezető hangsúlyozta: a cseh kezdeményezés továbbra is fontos eszköze Ukrajna támogatásának, ezért külön megköszönte Prágának, hogy folytatja a program működtetését.

A lőszerkezdeményezést Csehország 2024-ben indította el azzal a céllal, hogy segítsen ellensúlyozni az orosz hadsereg tüzérségi fölényét. A program keretében a részt vevő országok pénzügyi támogatásából világszerte vásárolnak lőszert Ukrajna számára. A cseh kormány nemzetbiztonsági tanácsadója, Hynek Kmoníček korábban arról számolt be, hogy tavaly a kezdeményezés közel kétmillió, egészen pontosan 1,96 millió nagy kaliberű lőszer eljuttatását tette lehetővé Ukrajnába.

Az idei évre már körülbelül egymillió lőszer szállítására kötöttek szerződéseket, miközben a támogatók által felajánlott források a cseh államfő, Petr Pavel szerint már több mint egymillió lövedék beszerzését fedezik. A program előtt viszont kihívások is állnak: a kezdeményezést támogató országok száma egy év alatt tizennyolcról kilencre csökkent.

A tavaly decemberben hivatalba lépett cseh kormány eredetileg a program megszüntetését is mérlegelte, végül azonban a folytatás mellett döntött. A kabinet ugyanakkor nem biztosít közvetlen pénzügyi hozzájárulást a lőszervásárlásokhoz, hanem továbbra is az adminisztratív és szervezési háttér működtetését vállalja.

A berlini tárgyalásokon szó esett a NATO keleti szárnyának védelméről is. Jaromír Zůna cseh védelmi miniszter ľkijelentette, hogy a térség megerősítése továbbra is a cseh kormány egyik legfontosabb biztonságpolitikai célja. Hangsúlyozta, hogy a cseh katonák a jövőben is szolgálatot teljesítenek Litvániában, Lettországban, Lengyelországban és Szlovákiában.

A találkozó egy másik jelentős eredményt is hozott: Németország mintegy 200 ezer új szolgálati pisztolyt rendel a cseh Česká zbrojovka fegyvergyártótól a Bundeswehr számára. A szerződés értéke 56 millió euró. A fegyver gyártása során a cseh vállalat német partnerével, a bajorországi Fürthben működő POL-TEC céggel működik együtt.

A felek egyetértettek abban, hogy a cseh–német védelmi együttműködés tovább erősíti Európa biztonságát, miközben a lőszerkezdeményezés révén folytatódhat Ukrajna katonai támogatása is.

KAPCSOLÓDÓ HANG:
Németország újabb 300 millió euróval támogatja a cseh lőszerkezdeményezést
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást