A drámai pillanatok, amikor a rendőrök letartóztatják az utcai késelőt London, egyik, nagyszámú zsidó lakosáról ismert negyedében. A férfi ekkorra már két láthatóan zsidó származású járókelőt szurkált meg az utcán és a rendőrök hangos kiabálása ellenére sem volt hajlandó eldobni a fegyvert.
A rendőrök és egy közösségi biztonsági szervezet embere ezek után leteperték és elektromos sokkolóval tették ártalmatlanná. A dulakodás közben a fejét is megrugdosták. A London északi részén fekvő Golders Green negyedben nem ez az első incidens: a napokban felgyújtották azt az emlékfalat, amely a brutálisan levert iráni tüntetések halottai előtt tisztelgett – merthogy a kerületben nagy lélekszámú iráni emigráns közösség is él.
Korábban ugyanitt, a Hatzola zsidó mentőszervezet kocsijait gyújtották fel támadók.
A mostani késelések után a helyszínre érkezett londoni rendőrkapitány is. Sir Mark Rowley arról beszélt: jobban és határozottabban el kéne ítélni a zsidó közösséget érő támadásokat – súlyosabb esetekből az utóbbi időben már hetet tartanak számon.
Úgy fogalmazott: ideje „kellemetlen kérdéseket” feltenni, például azt, hogy hol vannak azok a hangok, amelyek kiállnak a gyűlölet ellen, és szolidaritást vállalnak azokkal, akiket pusztán származásuk miatt ér támadás. A rendőrfőnök ezt azután mondta, hogy a helyi lakosok dühösen fogadták az érkezését és azt állították, hogy a rendőrök nem sokat tesznek a védelmükben. „Szégyelld magad!” – kiabálták neki.
Sir Keir Starmer brit miniszterelnök antiszemita támadásnak nevezte az esetet, hangsúlyozva: a zsidó közösség elleni erőszak egész Nagy-Britannia elleni támadásnak számít. Shabana Mahmood belügyminiszter pedig – aki egyébként muszlim – gyomorforgatónak nevezte az antiszemitzmust, a zsidó lakosokat fivéreinknek és nővéreinknek nevezte és azt ígérte:
nem hagyja, hogy a közösség tagjai kénytelenek legyenek bezárkózott életet élni másokhoz képest.
Korábban kiderült, hogy a feltételezett elkövető egy brit állampolgárságú, 45 éves, szomáliai származású férfi, akinek mentális problémái is voltak, viszont korábbi erőszakos cselekményeket is a számlájára írnak. A hatóságok szerint a gyanúsított összefüggésbe hozható egy másik, még aznap reggeli incidenssel is Délkelet-Londonban.
A támadást gyorsan magára vállalta egy, az interneten aktív, újonnan felbukkant csoport, az Ashab al-Yamin. A szervezet az elmúlt hetekben több európai, jobbára zsidó célpont elleni akció után is vállalta a felelősséget.
Az ügyben megszólalt a brit főrabbi, aki szerint az ilyen esetek puszta elítélése már nem elegendő. Sir Ephraim Mirvis úgy fogalmazott: valódi, kézzelfogható lépésekre van szükség minden intézmény és vezető részéről a gyűlölet visszaszorítására.