Az amerikai elnök elleni – immár harmadik – merényletkísérlet egy időre megakasztani látszott III. Károly angol király és Kamilla királyné hétfőn induló, hivatalos amerikai látogatását.
Pedig Nagy-Britanniának minden korábbinál nagyobb szüksége van a monarchia „puha diplomáciájára”, mivel Donald Trump többször is hevesen bírálta a brit kormányfőt, amiért London nem szállt be az Irán elleni háborúba.
Az amerikai elnök legutóbbi, Nagy-Britanniai látogatásán, a második út esetében már nem kijáró, de Trump elnök számára kivételesen biztosított teljes királyi pompa és a brit uralkodó rábeszélése tudta egy időre puhítani az Ukrajnával szembeni álláspontját.
A Starmer-kormány most hasonló mini-enyhülésben reménykedett, de jött a 31 éves kaliforniai tanár, Cole Allen, aki a washingtoni tudósító banketten tüzet nyitott az eseménynek helyt adó hotelben.
Egy ideig úgy tűnt, hogy az incidens miatt törlik a királyi látogatást. A Buckingham Palota és a Fehér Ház azonban a vasárnap nagy részét azzal töltötte, hogy a biztonsági szolgálatok tanácsaira hallgatva, csak módosították a programot.
A támadás után a bankettre felvett szmokingjában sajtótájékoztatót tartó Donald Trump „bátornak” nevezte III. Károlyt, amiért nem állt el a látogatástól és azon humorizált, hogy senki sem mondta neki, hogy az elnökség „veszélyes foglalkozás”. Előzőleg a Buckingham Palota is megerősítette, hogy megtartják az állami látogatást, miközben a királyi pár köszönetet mondott azoknak, akik keményen dolgoztak, hogy az megvalósuljon. Azt is közölték:
nagyon megkönnyebbültek, hogy Donald Trump és a First Lady, Melania épségben megúszták a támadást.
Az amerikai függetlenség 250. évfordulója alkalmából tartott vizit hétfőn, egy teázással indul. Károly és Kamilla Washington mellett New Yorkba is ellátogat.
A brit sajtó megemlítette, hogy Károly király – akkor még trónörökös – 1994-ben Ausztráliában túlélt egy látszólagos merényletet. Rálőttek, de ő megigazította a mandzsettáját és a helyszínen maradt. Később kiderült, hogy a támadó vaktölténnyel tüzelt és csak feltűnést akart kelteni.
Az amerikai úton különlegesen fokozott biztonsági intézkedéseket vezetnek be.
Ennek ellenére, hírek szerint találkozni fognak az utcán emberekkel és a király beszédet mond a Kongresszusban.
A felek ugyanakkor megállapodtak, hogy a legtöbb nyilvános eseményen csak a fotósok és nem a tévékamerák lesznek jelen – elkerülendő, hogy improvizált, de kínos megjegyzések járják be a sajtót – például arról, hogy brit terület maradhat-e a Falkland-szigetek, amit Trump-kormányzat egy kiszivárgott anyagban a napokban megkérdőjelezett.