Nyitókép: Unsplash.com

„A magyar állam egyre több szlovákiai történelmi épületet vásárol fel” – aggódik egy szlovák miniszter

Infostart / InfoRádió - Kiss Balázs (Pozsony)
2025. szeptember 11. 21:09
Rudolf Huliak Szlovákia sport- és idegenforgalmi minisztere kötelező, legalább három hónapos katonai kiképzést javasol minden 18 év feletti férfi számára Szlovákiában. A tárcavezető csütörtöki sajtótájékoztatóján elmondta, aggódik Orbán Viktor politikai üzenetei miatt, amelyeknek része a nagy-magyarországos sálja is.

Rudolf Huliak a pozsonyi parlament épületében tartott sajtótájékoztatón mutatta be politikai mozgalma, a Vidék Pártja törvényjavaslatait. Ezek egyike a katonai kiképzés bevezetése. A terv szerint a kiképzés nem klasszikus laktanyákban zajlana, hanem a lakóhelyekhez közeli központokban. A nők önkéntes alapon kapcsolódhatnának be. A sportért és idegenforgalomért felelős tárcavezető hangsúlyozta: Európa ma már nem olyan biztonságos, mint 15 évvel ezelőtt. Példaként az Ukrajnában zajló háborút és a Lengyelország légterébe berepülő orosz drónokat említette.

A miniszter ugyanakkor a magyar kormány tevékenysége miatt is aggodalmát fejezte ki. Mint mondta,

a magyar állam egyre több szlovákiai történelmi épületet vásárol fel,

és szerinte Orbán Viktor magyar miniszterelnök politikai üzenetei sem hagyhatók figyelmen kívül.

„Olvasom Orbán Viktor üzeneteit, aki olyan Nagy-Magyarországot ábrázoló sálat visel, amelynek része Szlovákia is. És hallom a trianoni határok felülvizsgálatáról szóló nyilatkozatokat is. Számomra ezek olyan jelek, amelyekkel foglalkoznunk kellene” – fogalmazott Rudolf Huliak.

A politikus szerint Svájc lehetne a minta: az alpesi országban a mai napig kötelező a sorkatonai szolgálat, amely a civil lakosság széles körét bevonja a honvédelembe. Huliak úgy véli, Szlovákiában is szükség lenne egy ehhez hasonló rendszer kialakítására. Bár elismerte, hogy az intézkedés bevezetése a jelenlegi költségvetési konszolidáció idején hatalmas terhet jelentene, szerinte a lépés elkerülhetetlen.

„Remélem, tisztában vannak azzal, milyen a biztonsági helyzet Szlovákiában” – tette hozzá.

Nem világos ugyanakkor, hogy Huliak javaslatát egyeztették-e már a kormánykoalíció többi pártjával. A kötelező sorkatonai szolgálat visszaállítása hosszú ideje nem szerepelt a politikai napirenden. A miniszter a részletekről sem közölt pontos tervet: egyelőre csak annyit árult el, hogy a három hónapos kiképzés a résztvevők lakóhelyéhez közel zajlana, és nem a hagyományos laktanyákban.

A „magyarveszély” kérdése nem új a szlovákiai politikában. Korábban Rastislav Káčer volt külügyminiszter is figyelmeztetett a magyar kormány területi törekvéseire,

ám kijelentései miatt élesen bírálták a szlovákiai magyar politikusok. Rudolf Huliak az első olyan tagja a Robert Fico vezette kabinetnek, aki miniszteri szinten, nyíltan beszél arról, hogy Orbán Viktor politikája Szlovákia számára kockázatot jelenthet.

KAPCSOLÓDÓ HANG:
"A magyar állam egyre több szlovákiai történelmi épületet vásárol fel" - aggódik egy szlovák miniszter
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást