Nyitókép: Unsplash

Újabb jel mutatja, hogy Szlovákia kigyógyult a Covidból

Infostart / InfoRádió - Kiss Balázs (Pozsony)
2024. június 27. 10:53
A szlovák utazási irodák által kínált nyári üdülések már 70-75 százalékban elkeltek. A szlovákok 14 százaléka idén nyáron például egy hazai és egy külföldi utat is megengedhet magának. Északi szomszédunknál a lakosság hét százaléka vesz fel kölcsönt a nyaraláshoz. Ez az arány a tavalyi évhez képest egy százalékkal csökkent.

A szlovákiai családok részéről idén is nagy az érdeklődés a külföldi utak iránt. Az utazási irodák szerint a nyári szezon előtt eladott utak számából arra lehet következtetni, hogy az idei nyári üdülési szezon meghaladja a tavalyi számokat és a Covid-járvány előtti szintet is. A növekedés annak ellenére is látható, hogy az infláció miatt a célállomások néhány százalékkal drágultak, például a görögországi utazások ára körülbelül 6, a törökországiaké 8, az egyiptomiaké pedig 9 százalékkal nőtt.

A szlovák utazási irodák a kínált nyári üdülések 70-75 százalékát már értékesítették. A napokban már az utolsó last minute utakat árulják, miközben ezek árai nagyjából ugyanakkorák, mint tavaly. A last minute utakat leggyakrabban olyan országokba kínálják, mint Törökország, Görögország vagy Tunézia. „Idén is nagy az érdeklődés a külföldi utak iránt, és arra számítunk, hogy a szlovákiai turisták által felkeresett úti célok rangsora hasonló lesz a tavalyihoz.

Törökország továbbra is vezet, a sorban pedig Görögország, Egyiptom, Tunézia, Horvátország és Ciprus következik”

– mondta Roman Berkes, a Szlovákiai Utazási Irodák Szövetségének elnöke. Szerinte a szlovákiai családok egyre többet utaznak, évről évre igényesebbek, és minden évben egyre magasabb színvonalú szolgáltatásokat keresnek, amiért akár többet is hajlandók kifizetni.

Hogy a szlovákiai családok valójában milyen elképzelésekkel vágnak neki az idei nyárnak, a legfrissebb felméréséből derül ki. „A családok üdüléssel kapcsolatos tervei látványosan eltérnek egymástól, ami főként az anyagi helyzetükkel függ össze. Vannak, akik még egy rövidebb szlovákiai kiruccanást sem engedhetnek meg maguknak, míg mások akár több külföldi kirándulást is beterveztek” – nyilatkozott az Új Szó napilapnak Jaroslav Ondrušek, a Home Credit piackutató intézet elemzője.

A megkérdezettek 14 százaléka idén nyáron például egy hazai és egy külföldi utat is megengedhet magának, míg a 20 százalékuk csak egy szlovákiai, 18 százalékuk pedig egy külföldi üdüléssel számol. Ezzel szemben a megkérdezettek 21 százaléka egész biztosan, 16 százalékuk pedig valószínűleg idén semmilyen nyaralást nem engedhet meg magának.

„A jó hír, hogy az ilyen családok aránya a tavalyihoz képest nagyjából 10 százalékponttal csökkent” – tette hozzá Ondrušek. A szlovák lakosság 7 százaléka vesz fel kölcsönt a nyaraláshoz. Ez az arány a tavalyi évhez képest egy százalékkal csökkent. A kölcsönzött összeg az esetek több mint kétharmadában átlépi a 400 eurót.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
A szlovákok körében idén rendkívüli érdeklődés mutatkozik a nyári üdülések iránt
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást