Nyitókép: Aaftab Sheikh/Getty Images

Megszűnik az ellenőrzés a cseh-szlovák határon

Infostart / InfoRádió - Kiss Balázs (Pozsony)
2024. február 1. 11:06
Február 2-ától megszűnik az ellenőrzés jelenlegi formája a cseh-szlovák határon, ezentúl csak véletlenszerű ellenőrzés lesz. A kormány döntését a belügyminiszter indokolta.

„A jelenlegi formájában megszűnik az ellenőrzés, már csak szúrópróbaszerű lesz” – mondta a cseh kabinet szerdai ülését követően Petr Fiala kormányfő. Vít Rakušan belügyminiszter azzal érvelt, hogy kevés személyt vettek őrizetbe az utóbbi időben, és magasak az ellenőrzés költségei. Az ellenőrzések eltörléséről már a kormány ülése előtt nyilatkozott a belügyminiszter a cseh közszolgálati rádiónak. Elmondta, hogy

csak idén januárban több mint 30 millió cseh koronára, azaz mintegy 460 millió forintra rúgtak a költségek.

Martin Vondrášek rendőrfőkapitány szerint egy műszakban már csak 88 rendőrt vetnek be a határon, eredetileg több mint 140 volt a számuk. A rendőrparancsnok arról is beszámolt, hogy mintegy 4750 illegális migránst vett őrizetbe tavaly a cseh rendőrség Csehország területén. Ez a szám több mint 17 ezerrel kevesebb, mint 2022-ben, de 3400-al több mint 2021-ben. A feltartóztatott illegális migránsok mintegy 90 százaléka a szomszédos Németországba szeretett volna eljutni. A migránsok többsége szíriai állampolgárnak mondta magát.

A Szlovákia felől érkező illegális bevándorlók száma tavaly júniusban kezdett el újra emelkedni. Csehország ezért október 4-én bevezette a szlovák határ ellenőrzését, majd négyszer meghosszabbította, a lengyel és az osztrák kormány hasonló intézkedéseire hivatkozva.

Németország a csehekkel együttműködve ellenőrzi a német-cseh határt, s az ellenőrzések határideje a legutóbbi hosszabbítás után március 15.

A cseh-osztrák határt az osztrákok február 16-ig ellenőrzik. A csehek hangsúlyozzák, hogy megelőző intézkedésekről van szó, amelyek célja megakadályozni, hogy a Nyugat-Európába vezető illegális migrációs útvonal Csehország területére kerüljön át.

Varsó a csehekkel ellentétben azonban most is hosszabbított, a lengyelek ezúttal március 2-ig fogják ellenőrizni a lengyel-szlovák határszakaszt, amelyen 17 közúti átkelő van, három vasúti és két gyalogos.

A lengyelek szerint az illegális migráció ezen a határszakaszon továbbra is problémát jelent.

Lengyelország október 4-én vezetett be határellenőrzést az úgynevezett balkáni útvonalon felerősödő migrációs nyomás miatt, eredetileg csupán tíz napra, majd a rendeletet azóta hatszor meghosszabbította. A prawo.pl honlap emlékeztetett, hogy határellenőrzés csak belépéskor van, és a belügy szerint „nem az idegenforgalomra irányul”. A belépőknek útlevelet vagy személyi igazolványt kell felmutatniuk, az ellenőrzéseket szúrópróbaszerűen végzik.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Megszűnik az ellenőrzés a cseh-szlovák határon
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást