Nyitókép: MTI/Nemes János

A munkácsi magyarság összetartóbb lett a háború óta

Infostart / InfoRádió - Simon Rita
2023. december 22. 20:50
A második háborús karácsonyra készülnek Ukrajnában, azon belül Kárpátalján is. Az emberek a viszontagságos körülmények ellenére sem veszítették el a hitüket, a szebb jövőben reménykednek.

A háború kezdete nagy törés volt a gyülekezet életében, sok fiatal család elment tőlünk és egyelőre nem is tudnak hazatérni - nyilatkozta az InfoRádióban Gulácsy Dániel református lelkipásztor a munkácsi gyülekezet helyezte kapcsán. Elmondta, próbálják megbecsülni azokat a gyülekezeti tagokat, akik megmaradtak. Hozzátette, mivel többségében idősekről van szó, így előtérbe kerültek az olyan szolgálatok, mint az énekkar, vagy az idősek segítése. Az ünnepre is ebben a gondolatban készülnek, sokan várakoznak a jobb időkre, a háború végére, Jézus Krisztusra, akinek a születésére emlékeznek karácsonykor - magyarázta. Azt is hozzáfűzte, a mostani nehéz időkben csak Istentől tudnak erőt meríteni.

Gulácsy Dániel az elvándorlással kapcsolatban megjegyezte, elszomorító a helyzet. Vasárnaponként 100-120 fő jár templomba, ám az itt maradt emberek nem csüggednek, hanem megteszik a tőlük telhetőt. A lelkipásztor elmondta, elszomorító mind a gyülekezet helyzete, mind a munkácsi magyarságé összességében. Viszont azt látja,

az otthon maradt emberek nem megtörten gondolnak a vészterhes időre, hanem igyekeznek a maguk módján a lehető legtöbbet megtenni a gyülekezetért, a közösségért.

Gulácsy Dániel elmondta, sok programot szerveznek a város magyarsága számára, aminek kimondottan jó fórumot biztosít a Munkácsy Mihály Magyar Ház. A gyülekezetben pedig igyekeznek közösségépítő eseményeket tartani, ilyen például a vasárnapi istentiszteletek utáni beszélgetés, kávézás a gyülekezeti teremben.

A lelkipásztor hozzátette, sokaknak a magyar gyülekezet az egyetlen sziget, ahol anyanyelvi közegben lehetnek. Elmondta, Munkácson nagyon elszigetelten élnek magyarok, vannak olyan utcák, ahol csak egyetlen magyar vagy egyetlen család él, ritkán van alkalmuk a hétköznapokban anyanyelvi környezetben beszélni. Elmondása szerint a gyülekezeti élet, a kulturális események egy-egy olyan szigetet jelentenek, amikor az itt élő magyarok használhatják az anyanyelvüket. Ezért úgy látja, az emberek nagyon megbecsülik ezeket a közösségi alkalmakat. Bár kevés a fiatal, akik megmaradtak, azok nagyon összetartóak - fogalmazott Gulácsy Dániel, a Munkácsi Református Egyházközség lelkipásztora.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
A munkácsi magyarság összetartóbb lett a háború óta - Gulácsy Dániel, a Munkácsi Református Egyházközség lelkipásztora
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást