Nyitókép: MTI/EPA/PAP/Pawel Supernak

Lecsapott Donald Tusk, leállt a lengyel köztévé hírcsatornája

Infostart / InfoRádió - Szvetnik Endre (London)
2023. december 21. 09:41
Lengyelországban leállították az egyik állami TV-csatorna, a TVP Info sugárzását, miután Donald Tusk miniszterelnök új kormánya lépéseket tett a közmédia depolitizálására. Tusk elbocsájtotta a médiahatóság vezetőit és azzal vádolta meg őket, hogy a jobboldal szócsövei voltak.

Gyorsan követték egymást az események azután, hogy kedden a varsói parlament állást foglalt a közmédia „függetlensége, objektivitása és pluralizmusa” mellett. A következő lépés az volt, hogy az új kulturális miniszter menesztette az állami televízió, a TVP és a Lengyel Rádió vezetőit, akiket Donald Tusk miniszterelnök „elfogultnak” nevezett. Amire a volt kormánypárt, a Jog és Igazságosság (PiS) képviselői ülősztrájkba kezdtek az állami TV székházánál.

Mateusz Morawieczki volt PiS-miniszterelnök törvénytelennek nevezte a Tusk-kormány lépéseit, Andrzej Duda elnök pedig "az alkotmányos elvek és a törvények megsértésével" vádolta a kormányt.

Az állami média fontos Lengyelországban, mert a lakosok egyharmada kizárólag ebből informálódik.

A múlt héten hivatalba lépett Donald Tusk azzal kampányolt, hogy feloszlatja az állami műsorszolgáltatót, mert szerinte a TVP fő esti hírműsora és a TVP Info hírcsatorna a PiS-kormány propagandaeszközévé vált. A kampány után kitiltotta az állami média képviselőit a kormány rendezvényeiről.

Donald Tusk, az Európai Tanács korábbi elnöke azonnal elbocsájtotta a PiS által kinevezett személyeket a kormányzati szervekből. Kedden kinevezte az állambiztonsági, hírszerzési és korrupcióellenes hivatalok új vezetőit is.

Jaroslaw Kaczynski, a PiS vezetője keddről szerdára virradó éjjel csatlakozott a tévé székházánál tartott tüntetéshez és csak reggel hat után hagyta el az épületet. Több tucat más PiS-képviselővel együtt azonban szerdán visszatért, miután a leállították a TVP 24 órás hírcsatornája sugárzását.

A törvény szerint az állami média nem szolgálhatja egyetlen párt politikai érdekeit sem, de a gyakorlatban az aktuális kormány felé húz

– jegyezte meg a BBC.

2015-ös hatalomra kerülése után a Jog és Igazságosság párt minden korábbi kormánynál messzebb ment abban, hogy meghatározza a TVP irányvonalát – tette hozzá. A PiS viszont azzal érvelt, hogy Donald Tusk előző kormányzati ciklusa alatt hiányzott a médiapluralizmus.

Kormányra kerülve módosította a lengyel médiatörvényt, létrehozott egy rivális médiaszabályozót, hogy el tudja bocsájtani a vezetőket és a közmédiát a politikájával szimpatizáló újságírókkal töltötte fel. Emellett az állami energiacégen keresztül felvásárolta az addig német kézben lévő lengyel regionális lapokat és törvénnyel próbálta korlátozni a külföldi tulajdonú médiát. Ebben egy amerikai tulajdonú cég is érintett volt, ami kiváltotta Washington tiltakozását és Andrzej Duda elnök végül megvétózta a törvényt

A lengyel Országos Műsorszolgáltatási Tanács (KRRiT), amelyet a PiS szintén befolyásolt, bírálta az elbocsájtásokat. "A TVP Info sugárzásának leállítása és weboldalainak kikapcsolása törvénytelenség és a szükségállapot legrosszabb időszakát idézi" - mondta Maciej Swirski elnök.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Lecsapott Tusk, leállt a lengyel köztévé hírcsatornája
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást