Nyitókép: MTI/EPA/Shawn Thew

Elon Musk már megint „ukrajnázott”

Infostart / InfoRádió - Szvetnik Endre (London)
2023. szeptember 19. 18:47
A milliárdosnak – aki műholdas internet-szolgáltatásával látszólag segítette Ukrajna önvédelmi harcát –, már több pengeváltása volt ukrán diplomákkal és politikusokkal.

Újabb ziccert adott maga ellen Elon Musk, amikor kétségbe vonta az orosz invázió közepette most zajló ukrán ellentámadás értelmét. A Tesla és a SpaceX alapítója, és az egykor Twitterként ismert X gazdája azt írta:

„ennyi halál ilyen kis területi nyereségért”.

Musk az utóbbi években a szólásszabadság bajnokaként próbál fellépni. A Twittert is részben azért vette meg, mert szerinte a liberális média megvonja a platformot a neki nem tetsző hangoktól. Ezért közölte, hogy a korábban letiltott Donald Trumpot is visszaengedi a mikroblogra.

Egy másik, sokat támadott közéleti szereplő David Sacks amerikai közgazdász, akinek nem cseng egybe a véleménye az ukrajnai háborúról a hivatalos washingtoni állásponttal.

Sachs volt az, aki kiposztolt egy térképet, alatt a „sokat méltatott ellentámadás, aprócska területi nyereségek” szavakkal és ehhez fűzött kommentárt Musk.

Az ügy előzménye, hogy a milliárdost, aki a Starlink műholdas internethálózat gazdája is, bírálták egy életrajzában megjelent állítás miatt, amiért lekapcsolta az ukránok hozzáférését egy, a krími orosz flotta elleni drón- és rakétatámadás idején. Musk azt állította, nem akart részese lenne a konfliktus eszkalálásának. Életrajzírója azonban korrigálta állítását, hogy az „téves” információn alapult.

Musk ugyanakkor ismert arról, hogy kompromisszumot sürget Kijev és Moszkva között, amit sokan árulásnak tartanak. A Starlink-kapcsolat biztosításával ukránok tömegeit juttatta internethez, az országban már 42 ezer ilyen terminál van, és a hozzáférés a frontvonalban harcoló katonák és drónjaik számára is létfontosságú, ezért az ukrán hadsereg abban reménykedik, hogy a Fehér Ház megakadályozza a további lekacsolásokat.

A milliárdos közel egy éve szópárbajt vívott Volodomir Zelenszkij ukrán elnökkel a Twitteren, amikor azt mondta, hogy a NATO-ba törekvő országnak semlegesnek kellene maradnia, majd felvetette, hogy a Krím-félsziget formálisan Oroszország része maradhatna, bár elismerte: a visszacsatolást megelőző referendum kérdéses volt.

A megjegyzések Musk „közvélemény-kutatásában” tűntek fel, amiben arra is rákérdezett: megismételjék-e ENSZ-felügyelet mellett az orosz megszállás alatt lévő ukrán régiókban tartott népszavazásokat, illetve hogy garantálják-e a Krím vízellátását, és Ukrajna maradjon-e semleges? A „közvélemény-kutatásban csak Twitter-követői tudtak részt venni, akiknek nagy része természetesen nem ukrán állampolgár. Több mint 2,7 millió felhasználó szavazott, 59 százalékuk nemmel.

Musk a megjegyzésekkel hatalmas felzúdulást váltott ki, amire a nem épp diplomatikus és azóta leváltott németországi ukrán nagykövet, Andrij Melnyik trágár módon „melegebb égtájra küldte el”.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Elon Musk már megint „ukrajnázott”
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást