Nyitókép: MTI/EPA/Stephanie Lecocq

A szlovákiaiak harmada azt sem tudja, hány éves az ország

Infostart / InfoRádió - Kiss Balázs (Pozsony)
2023. január 2. 13:03
Zuzana Čaputová szlovák köztársasági elnök újévi beszédében az önálló Szlovákia elmúlt 30 évére visszapillantva azt mondta, a szlovák népnek történelme során még sosem adatott meg, hogy három évtizedet éljen meg demokráciában, szabadságban a saját államában. Egy felmérésből közben az derült ki, hogy az emberek csupán 42 százaléka tudja, pontosan mikor jött létre a független Szlovákia. A megkérdezettek mintegy harmada egyáltalán nem tudta a választ a kérdésre.

Szlovákia számára idén nemcsak az új év beköszönte miatt volt fontos dátum január 1-je, hanem azért is, mert 30 évvel ezelőtt, 1993. január 1-jén vált ketté Csehszlovákia, és jött létre az önálló Cseh- és Szlovák Köztársaság.

„Kivételes korszakban élünk” – jelentette ki újévi beszédében Zuzana Čaputová szlovák köztársasági elnök. Hangsúlyozta, hogy a szlovákok még sosem éltek meg három évtizedet szabadságban, demokráciában és a saját államukban. „Szemben az önállóság első éveivel, amikor az intézményrendszereket kellett kiépíteni, Szlovákia ma szuverén és elfogadott ország, tagja az Európai Uniónak, a NATO-nak, az eurózónának és a schengeni övezetnek – emelte ki az államfő. „Harmincéves fennállásának legutóbbi éveiben is komoly próbatételeken ment keresztül Szlovákia, és ezek próbára tették felkészültségét, ellenálló képességét, összetartását” – mondta újévi beszédében a szlovák elnök.

Azzal kapcsolatban, hogy harminc év után merre kellene továbblépnie az országnak, Zuzana Čaputová a biztonságot emelte ki, továbbá egy olyan államot, ahol

az igazságszolgáltatás mindenkire egyformán vonatkozik.

Emellett az embereknek tudniuk kell, hogy nehéz helyzetben támaszkodhatnak az államra, és az jobbá teszi az életüket, a politikusoknak pedig irányítaniuk kell az országot, nem káoszba sodorni. Hozzátette, az államnak képesnek kell lennie arra, hogy mérsékelje az egész világot sújtó válságok hatásait. „A társadalomban csökkenteni kell a gyűlölködést, és olyan országra van szükség, ahova az emberek visszatérnek, nem pedig külföldre menekülnek onnan. Nincs egyszerű recept arra, hogyan építsünk ki egy ilyen országot. Becsülettel folytatni kell az utunkat, de nyitottnak kell lennünk másokra és a világra. És tárgyalnunk azokkal, akikkel lehet” – jegyzete meg az államfő.

Egy december derekán elvégzett közvéleménykutatás közben arra mutatott rá, hogy mennyire kopik az emberek emlékezete. A reprezentatív felmérés szerint ugyanis csupán az abban résztvevők 42 százaléka tudta megmondani, hogy Szlovákia 1993. január 1-jén vált önállóvá. A megkérdezettek 20 százaléka nem tudott pontos dátumot mondani, 38 százalék pedig egyáltalán nem tudott választ adni a kérdésre.

Csehek

Petr Fiala cseh kormányfő ugyancsak az újévi köszöntőjében emlékezett meg Csehszlovákia felbomlásáról. A miniszterelnök azonban úgy emlékezett, hogy az önállósodás tényét a csehek nem fogadták akkora eufóriával, mint a szlovákok.

„A cseh társadalom számára nem volt természetes ez a lépés. Az emberek többsége nem látott okot arra, miért kellene kettéválnia a csehek és a szlovákok közös államának, amely közel háromnegyed évszázadon át létezett a 20. században” – fogalmazott Petr Fiala.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Zuzana Čaputová: szlovákok és a három évtized
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást