Nyitókép: MTI/EPA/Neil Hall

Káosz a tőzsdéken, menekülnek a befektetők

Infostart / InfoRádió - Szvetnik Endre (London)
2022. szeptember 27. 12:29
További piaci káoszra készülnek világszerte a befektetők egy megrázó hét után, aminek során több központi bank kamatemelést hajtott végre. Ennek nyomán sok pénz áramlott ki az értékpapírokból, és úgy tűnik, a veszteségeket egy ideig nem is dolgozzák le a tőzsdék.

A befektetők világszerte azzal kezdték a hetet, hogy "nyalogatják a sebeiket" a múlt heti részvény-árfolyamesések miatt. A Dow Jones-index épphogy elkerülte a negatív zárást, amit az S&P 500 és a Nasdaq nem tudott megúszni, a kötvények az elmúlt évek legalacsonyabb szintjére zuhantak. A befektetők ugyanis kezdik úgy látni: tartós marad az infláció, tovább emelkednek a kamatlábak, így menekíteni kell a pénzüket a tőzsdéről.

"Nehéz megmondani, hogy mi, hol és mikor fog megtörni" – mondta Mike Kelly, a PineBridge Investments nevű amerikai befektetési cég vezetője a Reutersnek. "Korábban úgy tartottuk, hogy a recesszió rövid és enyhe lesz. Ezt most már elvetjük, és most

a sokkal szigorúbb monetáris politika nem szándékolt következményei járnak a fejünkben"

– mondta arra utalva, hogy az inflációellenes lépések nagyot ütnek a gazdaságon.

Az amerikai FED zsinórban harmadszor emelte hetvenöt bázisponttal a kamatlábat, és több más központi bank is drágította a hiteleket. Ezt követően a vezető valutákkal szemben húsz éve a legmagasabb szintre ugrott az amerikai dollár, ami most az egyik menedék a piaci ingadozások miatt aggódó befektetők számára. Ennek nyomán Japán 1998 óta először lépett fel a jen árfolyamának megerősítése érdekében.

A brit font közben 37 éves mélypontra süllyedt a dollárral szemben – igaz, ebben közrejátszott az új Truss-kormány nem túl jó pillanatban választott radikális és rizikós adócsökkentési programja, aminek végrehajtásával a szigetország még jobban eladósodik.

A zuhanó árfolyamok közepette érdemesnek tűnhet bevásárolni olyan részvényekből, amelyek később drágulhatnak, de ennek ellenére a múlt héten keveseket vonzott a lehetőség.

A befektetők kivárnak és arra számítanak, hogy még rosszabbra fordul a helyzet,

mivel az inflációellenes szigorú monetáris politika növeli a világméretű recesszió kockázatát – jegyzi meg elemzésében a Reuters.

A Goldman Sachs stratégái pénteken lefelé módosították az irányadó amerikai részvényindexre, az S&P 500-ra vonatkozó év végi célértéket. Eredetileg az volt a prognózis, hogy az index 4300 pont körül zárja az évet, de most már csak 3600-as értékre számítanak – úgy, hogy a hét végén az S&P 500 már 3693 ponton állt.

Mindeközben világszerte megugrottak az árakkal ellentétes irányban mozgó kötvényhozamok. Az irányadó tízéves amerikai kincstárjegy hozama több mint 12 éve a legmagasabb szintre emelkedett, míg Németországban a kétéves papír hozama 2008 vége óta először jár két százalék felett. Mindez kezdi elszívni a pénzt a tőzsdékről.

A Reuters által megkérdezett elemzők egy része szerint a központi bankok megindult kamatemelési lépései közepette a piacok a jövő év közepéig nyomottak maradhatnak.

"A kérdés most már nem az, hogy recesszióba kerülünk-e, hanem az, hogy az milyen mély lesz és nem lesz-e valamilyen pénzügyi válság és jelentős globális likviditási sokk" – mondta Mike Riddell, az Allianz Global Investors vezető londoni portfóliómenedzsere.

A háború gazdasági kockázatairól Madár István, a Portfolio vezető elemzője és Szabó László, a Hold Alapkezelő felügyelőbizottságának elnöke beszélt az InfoRádió Aréna című műsorában:


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Káosz a tőzsdéken, menekülnek a befektetők
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást