Nyitókép: MTI/AP/Frank Augstein

Jaj a legyőzötteknek – Liz Truss kitakarította a kormányt

Infostart / InfoRádió - Szvetnik Endre (London)
2022. szeptember 7. 16:18
Saját támogatóival töltötte fel kabinetjét az új brit kormányfő, Liz Truss, míg a riválisokat eltávolította. Érdekesség az is, hogy első ízben fordul elő, hogy ez az első, igazán „sokszínű” brit kormány, a csúcsminiszterek között nincs egyetlen fehér férfi.

Úgy tűnik, kétezer év múltán is érvényes a római mondás: „Jaj a legyőzötteknek!”. Liz Truss, akit hétfőn neveztek meg a brit konzervatív párt vezetőválasztása győztesének és aki parlamenti választások nélkül lesz így miniszterelnök, felváltva Boris Johnsont, egyből kimutatta a foga fehérjét. Új kormánya bejelentésekor világossá vált, hogy lapátra tette nagy riválisa, Rishi Sunak expénzügyminisztert és közeli szövetségeseit.

A parlamentben a legjobb barátnőjének mondott Therese Coffey lett az egészségügyi miniszter. Ami annál is figyelemreméltóbb – mert bár ez nem szalonképes téma a brit közbeszédben –, de túlsúlyosnak tűnik és szivarral a szájában fényképezték.

Kwasi Kwarteng korábbi vállakozási miniszter kapta a de facto második legerősebb pozíciót, a pénzügyminiszterit. A politikus a patinás Eton College-ban és a Harvardon tanult, így az elit tagjának tekinthető – viszont színesbőrű, ami miatt a baloldali szavazók kevésbé tudnak belekötni.

A tory vezetőválasztáson indult Suella Braveman volt igazságügyminiszter lett az egyik legerősebb minisztérium, a Home Office, avagy a belügy főnöke – miután az eddigi keményvonalas és sokat bírált Priti Patel önként távozott. Braveman még a Johnson-utódlásáért folyt harc elején kiesett, így Truss nem tekintette komoly riválisnak.

A „klasszikus Anglia” – mármint a halszálkás öltönyt hordó, elitiskolából érkezett és a köznép által „posh”-nak nevezett úri kiejtéssel beszélő fehér férfiak csoportját egyedül a kőkemény brexitpárti Jacob Rees-Mogg képviseli. Ő kapta a Vállalkozási-, Energetikai és Iparstratégia Minisztériumot.

Truss lapátra tette Dominic Raab volt miniszterelnök-helyettest, aki „választási öngyilkos levélnek” nevezte az új vezér adócsökkentős gazdasági programját. Penny Mordaunt, Truss egyik korai, szintén nem fajsúlyos ellenfele a parlamenti alsóházi főnök posztot kapta, míg Tom Tugenhat külügyi bizottsági elnök – aki kemény kampányt folytatott a korábbi Chelsea-tulajdonos, Roman Abramovics kitiltásáért – biztonsági államtitkár lett. Aki marad a Johnson-érából: a nyugodtnak, de szürkének is tűnő Ben Wallace védelmi miniszter.

Érdekes beszólást engedett meg magának a kirúgott Johnny Mercer, a veteránügyi államtitkár: „Az új miniszterelnöknek joga van megjutalmaznia a támogatóit.” A felesége már kevésbé válogatta meg a szavait. A Twitteren elmesélte, hogy férje kérdőre vonta Trusst, miért nem a rátermettség alapján választ és melyik haverja kapja meg az állását, majd a feleség hozzátette: „Az általam ismert legjobb embert rúgta ki az idióta Liz Truss.”

Az új kormányfő így már első napján kapott hideget-meleget, és szerdán arra készült, hogy a parlamenti kérdések órájában első ízben nézzen szembe Sir Keir Starmernek, a munkáspárti ellenzék vezérének kemény megjegyzéseivel.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Jaj a legyőzötteknek – Liz Truss kitakarította a kormányt
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást