eur:
393.73
usd:
365.07
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta
Nyitókép: Aktuality.sk/Facebook

Utcára vonultak a szlovák pedagógusok, ősszel akár sztrájk is lehet

Szlovák oktatási dolgozók ezrei követeltek jobb feltételeket és magasabb fizetést a szerda délutáni pozsonyi tiltakozó megmozduláson. A sárga színbe öltözött pedagógusok és iskolai dolgozók nem tartják megfelelőnek a 2021-ben nulla százalékos, július 1-jétől pedig három százalékos valorizációt.

Az egész országból érkeztek tüntetők a szlovák fővárosba. Több iskola igazgatója is szünetet hirdetett a tüntetés idejére. Néhány Pozsony környéki intézményben megszakították a tanítást, törölték a délutáni foglalkozásokat, hogy a dolgozók részt vehessenek a megmozduláson.

Sok iskolai dolgozó, aki nem tudott részt venni a fővárosi tüntetésen, sárga színű ruhát viselt szerdán a munkahelyén, vagy sárga szalagot tűzött ki a szolidaritás jeléül. A sárga pólóba öltözött tüntetők előbb a pozsonyi Szlovák Nemzeti Felkelés terén, majd a parlament épülete előtt demonstráltak. A transzparenseken az „Ígéretekkel nem lakunk jól”, „Állítsuk meg a reálbérek további csökkenését” és a „Szégyen” feliratok voltak olvashatók.

Pavol Ondek, a Szlovákiai Oktatási és Tudományos Dolgozók Szakszervezetének elnöke a tüntetésen elmondta, figyelmeztetni akarják a kormányt és a parlamenti képviselőket, hogy kezdjenek végre foglalkozni az oktatásüggyel. „Minden egyes politikus elmondja, hogy nem mindegy nekik, mi van az oktatással, segíteni akarnak. De ezt egyáltalán nem érezzük” – fogalmazott a szakszervezetek elnöke. Pavol Ondek azt szeretné, ha júliustól tíz százalékkal emelkedne az oktatásban dolgozók fizetése.

„Ha most nem járunk sikerrel, lehetséges, hogy szeptemberben sztrájkba lépünk”

– jelentette be az érdekképviselet vezetője.

Szlovákiában a pedagógiai dolgozók közül legkevesebbet a pedagógus asszisztensek, az iskolai nevelők és az óvónők keresnek. Egy asszisztens bruttó jövedelme 927 euró körül mozog, a napközis nevelők és óvónők sem kapnak sokkal többet, bruttó 960 eurót. Az általános iskolai tanítók átlagosan 1122 eurót, a középiskolai tanárok 1188 eurót keresnek. A legtöbb pénzt ez egyetemi oktatók kapják munkájukért, átlagosan 1288 eurót, a tudományos kutatók pedig 1317 eurót.

A tiltakozók rámutattak, hogy a világjárvány több mint két éve alatt, a minőségi és biztonságos oktatás kihívásai után most az ukrajnai háború okozta újabb problémákkal kell szembenézniük az oktatásban dolgozóknak. A szakszervezetek és a tüntetők rámutattak az energiaárak emelkedésére és az élelmiszerek drágulására. Elmondták, hogy csökken a lakosság életszínvonala, beleértve az oktatásban dolgozókét is, a

pénzügyi összeomlás fenyeget minden iskolát és oktatási intézményt.

Eduard Heger szlovák miniszterelnök a tüntetésre reagálva elmondta, hogy a kormánytagokkal intenzíven tárgyalnak a pedagógusbérek emeléséről. Ahhoz azonban hogy segíteni tudjanak a pedagógusoknak, hogy további forrásokat tudjon biztosítani a kabinet, a költségvetés számára is további források kellenek. „Senki sem számolt azzal a választás előtt, hogy jön a koronavírus-járvány, az energiaválság és a háború” – jegyezte meg a szlovák kormányfő.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
„Ne bántsuk már tanulással a gyereket” – pszichológus a tavaszi szünetről

„Ne bántsuk már tanulással a gyereket” – pszichológus a tavaszi szünetről

Játék a szabadban, sok mozgás, esténként társasjáték, ébredés csörgőóra nélkül, nyugodt reggelik és lazább időbeosztás – ezt javasolja a szülőknek a tavaszi szünet idejére a gyermekpszichológus. Gyarmati Éva szerint a tananyag pótlásának nem ez az ideje, a tankönyvek csak a szünet utolsó délutánján kerüljenek elő.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
A béke lehetőségéről beszélt a moszkvai miniszter, hatalmas rakétatámadás érte Ukrajnát – Háborús híreink pénteken

A béke lehetőségéről beszélt a moszkvai miniszter, hatalmas rakétatámadás érte Ukrajnát – Háborús híreink pénteken

Kijevnek több fegyverre van szükség, Lengyelország és Ukrajna ezért azt tervezi, hogy közös fegyvergyártó vállalatokat létesítenek a két ország területén - jelentette be Denisz Smihal ukrán kormányfő csütörtökön Varsóban, a lengyel hivatali partnerével közös sajtóértekezleten. Martin Herem, az észt fegyveres erők főparancsnoka bejelentette, országának két év alatt meg kell kétszereznie a védelemre fordított összegeket, hogy elegendő lőszert halmozhasson fel ahhoz, hogy döntő vereséget mérjen egy orosz inváziós erőre – írja a Reuters. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×