Nyitókép: DEBOVE SOPHIE/Getty Images

„Válság a válságon belül” - Élelmiszer-katasztrófát hoz a háború

Infostart / InfoRádió - Szvetnik Endre (London)
2022. április 22. 09:02
A Világbank szerint az emberiséget élelmiszerválság és katasztrófa fenyegeti Oroszország ukrajnai háborúja miatt. Erről a szervezet elnöke beszélt a BBC-nek adott interjújában. Ukrajna és Oroszország a világ két nagy búzatermelője, és a harcok miatt elakadtak a szállítások.

A Világbank elnöke szerint az elhúzódó háború miatt elszabaduló élelmiszerárak több százmillió embert taszítanak szegénységbe vagy rontják számukra az elfogyasztott étel minőségét.

A szervezet számításai szerint az élelmiszerárak „masszív” 37 százalékos megugrása következhet be, ami meglátásuk szerint a szegényeket sújtaná a leginkább, akik úgymond kevesebbet ennének és kevesebb pénzük maradna minden másra, mint például az iskoláztatásra – magyarázta David Malpass Világbank-elnök a BBC-nek, hozzátéve:

igazságtalanul hat a háború a szegényekre, ahogy tette azt a Covid is.

„Ez egy emberi katasztrófa, ami azt jelenti, hogy visszaesik az étel tápértéke. De politikai kihívássá is válik a kormányok számára, akik nem tehetnek ellene semmit, mert nem ők okozták, és látják, hogy az árak emelkednek” – fogalmazott. Az áremelkedés „mindenféle élelmiszert érint, az étolajokat, a gabonaféléket, és így más terményeket, például a kukoricát is, mert azok is drágulnak, amikor a búza drágul” – mutatott rá Malpass.

Hangsúlyozta viszont, hogy a világon elegendő élelmiszer van ahhoz, hogy mindenki jóllakjon, és a globális készletek történelmi mércével mérve magasak, ugyanakkor szükségesnek tartana egy hatékony elosztási- vagy értékesítési láncot, hogy az élelmiszer eljusson oda, ahol szükség van rá. A Világbank-elnök emellett óvta a kormányokat attól dotálják a termelést vagy árstopokat vezessenek be.

Ehelyett, mondta az illetékes, a műtrágya- és élelmiszer-ellátás növelésére kell összpontosítani világszerte, a legszegényebbeknek nyújtott célzott segítség mellett. A krízis egy másik hatását is említette: a fejlődő országok képtelenek lesznek fizetni adósságaikat az élelmiszer- és energiaárak emelkedése közepette, ami

„válságot okozhat a válságon belül”.

A BBC megjegyzi: jelentős dolog, hogy a Világbank elismeri az újabb adósságválság lehetőségét. A gazdag országok azt mondták a feltörekvő gazdaságoknak: ne aggódjanak a hitelfelvétel miatt, hogy költeni tudjanak a járvány visszaszorítására. Most viszont felmerül a kérdés, hogy le kell-e majd írni ezeket a masszív adósságokat. Miközben az aktivisták mozgolódnak, a gazdag országok hitelezői még hallgatnak.

Sőt, nem csak a gazdagoké, mert a bankok, akiknek a fejlődő államok tartoznak, részben Kínában vannak. A kínai hitelszerződések pedig titoktartási záradékkal is rendelkeznek, ami megnehezíti szakértői véleményezésüket és átütemezésüket.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Világbank: élelmiszer-katasztrófát okozhat az ukrajnai háború
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást