Nyitókép: Sergey Alimov / Getty

Még két hullámtól tartanak Szlovákiában

Infostart / InfoRádió - Kiss Balázs (Pozsony)
2022. február 14. 20:55
Keddtől minden kiskereskedés alapüzemmódban működhet. Nem kell majd ellenőrizni, hogy a vásárló be van-e oltva vagy átesett-e a koronavírus-fertőzésen. Hétfőn megkezdődött a 12 és 17 év közötti gyerekek harmadik, emlékeztető adaggal történő oltása.

„Szeptember és október folyamán még két hullám lehetséges” – válaszolta Vladimír Krčméry, amikor a pandémia szlovákiai alakulásáról kérdezték. A neves szlovák szakember szerint az újabb hullámok kialakulásának oka az, hogy a világon számos olyan terület és ország létezik, amely az új változatok tenyésztőhelye. „Ezek a szubtrópusi égövben fordulnak elő, ahol nagyon alacsony az átoltottság. Ugyancsak kritikusak azok az országok, ahol magas a népsűrűség” – jegyezte meg az infektológus, kiemelve, hogy így terjedt el a koronavírus eredeti, vuhani variánsa, majd a delta Indiából Nagy-Britannián keresztül, és az omikron is Dél-Afrikából.

A professzor szerint kockázatos az omikron utáni gyors nyitás, ugyanakkor úgy érzi, az emberek már belefáradtak az intézkedésekbe, amelyeket be kell tartaniuk.

Vladimír Lengvarský szlovák egészségügyi miniszter március végére jósolta a szigorítások teljes feloldását,

ez Krčméry szerint is reális, sőt, úgy látja, hogy még előbb megtörténhet.

A Szlovák Közegészségügyi Hivatal rendelete értelmében február 15-étől, keddtől már minden kiskereskedés alapüzemmódban működhet. Eddig csak a kiválasztott boltok működhettek alapüzemmódban, például az élelmiszerüzletek, a drogériák, a gyógyszertárak, majd a cipő- és ruhaboltok, az építőipari cikkeket forgalmazó üzletek. Az új rendszer szerint a játékboltok, az elektronikai cikkeket forgalmazó üzletek és a könyvesboltok is működhetnek alapüzemmódban. Az üzletek este 10 óra után is nyitva tarthatnak.

A hivatal hangsúlyozta, hogy a szolgáltatásokat nyújtó létesítményekre vonatkozó intézkedéseket ez a rendelet nem változtatja meg. Ez azt jelenti, hogy olyan szolgáltatások, mint a gasztroszektor, valamint a szállodák és más szálláshelyek, az uszodák, az aquaparkok, a fitneszközpontok létszámkorlátozással, úgynevezett OP-rezsimben, azaz az oltottak és a koronavírus-fertőzésen átesettek számára működhetnek. A létesítményekben továbbra is érvényben vannak a járványügyi intézkedések, például a kötelező arcmaszkviselés és a létszámkorlát.

Az oltással kapcsolatos hír, hogy hétfőn megkezdődött a 12 és 17 év közötti gyerekeknek a harmadik, emlékeztető adaggal történő oltása. A védőoltás beadását a gyermek törvényes képviselője kérheti. A gyerekeket a Pfizer vakcinájával oltják.

Zuzana Eliášová, az egészségügyi minisztérium szóvivője arról tájékoztatott, hogy

február 15-től már Szlovákiában is lehet regisztrálni a Novavax gyógyszergyártó cég vakcinájára.

A Nuvaxovid nevű készítmény kétdózisú, az első és a második adag között legalább 21 napnak kell eltelnie. Emellett harmadik, úgynevezett kiegészítő dózisként is lehet kérvényezni a vakcinát. Fontos azonban kiemelni, hogy csak a 18 év felettiek számára lesz elérhető. „Az első szállítmány még február végéig megérkezik, a minisztérium összesen 600 ezer dózisra kötött szerződést” – tájékoztatott a szóvivő. Vladimír Lengvarský tárcavezető azt reméli, hogy az új vakcinának köszönhetően megugrik az oltási hajlandóság, ami az utóbbi pár hétben jelentősen visszaesett Szlovákiában.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Keddtől minden üzlet alapüzemmódban működik Szlovákiában KISS
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást