Stabilizálódni látszik a helyzet Kazahsztánban a múlt heti zavargásokat követően, az események háttere azonban továbbra sem tisztázott. Több értelmezési is született a történtek kapcsán, amelyek egyikében sem lehetünk azonban jelen tudásunk alapján biztosak. Ami világos, hogy az eddig az egyik legstabilabbnak tekintett közép-ázsiai ország a polgárháború szélére sodródott. Ezt jelen állás szerint – az orosz vezetésű szövetségi erőknek is köszönhetően – sikerült elkerülni, a múlt heti események viszont így is a több mint három évtizedes Nazarbajev-korszak lezárását jelenthetik – áll a
XXI. Század Intézet elemzésében.Tüntetésektől terrorelhárító akcióigJanuár 2-án tiltakozó akciók kezdődtek a Kazahsztán nyugati részén található, 1964-ben alapított kőolajkitermelő városban, Zsanaozenben. A tiltakozások közvetlen kiváltó oka az volt, hogy az év első napjától kezdve duplájára emelkedett a cseppfolyósított, üzemanyagként is hasznosítható gáz, az LPG ára, amelyet a térségben – éppen alacsony ára miatt – sokan használnak a hétköznapi közlekedésben és a szállításban egyaránt. Zsanaozen történetében nem ez az első tüntetés, 1989-ben etnikai alapú konfliktus volt a helyi kazah és a kaukázusi származású lakosság között, 2011-ben pedig a rossz munkakörülmények miatt kirobbant tiltakozó akciókban több tucatnyian vesztették életüket, miután a rendőrség tüzet nyitott a hatóságok szerint egyre erőszakosabbá váló tüntetőkre.
Az idei zsanaozeni tiltakozások azonban nem maradtak lokális jelentőségűek, hanem villámgyorsan átterjedtek az ország más régióira, elsősorban a legsűrűbben lakott déli területekre. A kezdetben alapvetően békés tüntetések január 5-re erőszakossá váltak, a tiltakozók nemcsak többhelyütt összecsaptak a rendőrökkel, de a világhálóra felkerült videó- és fényképfelvételek tanúsága szerint a mentőket és a tűzoltókat is akadályozták munkájukban, épületeket gyújtottak fel, boltokat, benzinkutakat és éttermeket fosztottak ki, bankautomatákat törtek fel.
A tiltakozások erőszakossága annak ellenére fokozódott, hogy a kormányzat engedett a tüntetőknek, menesztették a kormányt és csökkentették az LPG árát.
A legsúlyosabb pusztítást az ország legnagyobb városa, a korábbi főváros, Almati szenvedte el, ahol a polgármesteri hivatal (akimat) és az ügyészség épülete is lángba borult, több televízió székházát pedig szétverték. A „tiltakozók” több helyen éles fegyverekkel is lőttek a rendfenntartó erőkre.
A pusztítást látva Kaszim-Zsomart Tokajev elnök rendkívüli állapotot hirdetett, átvette elődjétől, Nurszultan Nazarbajevtől a Biztonsági Tanács vezetését és a lehető legnagyobb szigort ígérte a fegyveres bandákkal szemben. A kazah államfő terrorellenes művelet kezdetét jelentette be és segítséget kért a Kollektív Biztonsági Szerződés Szervezetétől (ODKB [Organyizacija dogovora o kollektyivnoj bezopasznosztyi]; a szervezettel kapcsolatban a KBSZSZ és az angol CSTO [Collective Security Treaty Organization] rövidítés is használatban van a magyar sajtóban). Az ODKB, amelynek Kazahsztánon kívül Belarusz, Kirgizisztán, Oroszország, Örményország és Tádzsikisztán a tagjai, jóváhagyta a kazah vezetés kérését, és napokon belül békefenntartókat küldött az országba.
Időközben a kazah hatóságok is megkezdték terrorellenes műveleteiket, az ODKB-békefenntartók érkezésének hírére pedig az ellenállás intenzitása is csökkenni kezdett. Bár az elmúlt napokban még voltak szórványos lövöldözések Almatiban, az ország nagy részén teljesen helyreállt a nyugalom, és mostanra Kazahsztán legnagyobb városába is visszatért az élet. Ennek nyomán Tokajev elnök január 11-én bejelentette, hogy napokon belül megkezdődik az ODKB csapatainak kivonása. A hírek szerint az összecsapások során 164 ember halt meg, köztük három gyermek is, a rendvédelmi szervek több tagját pedig lefejezték. 1300 különféle üzlethelyiségben keletkezett kár, kb. 500 rendőrautót gyújtottak fel, az összecsapások okozta kár értéke pedig elérheti a 2-3 milliárd dollárt is.
Külföldi szálakA villámgyorsan eszkalálódó, majd szinte ugyanolyan gyorsan el is haló események kapcsán számtalan teória látott napvilágot, amelyek megpróbálták megmagyarázni, valójában miért is alakultak így a történtek. A biztos magyarázat felkutatását megnehezíti, hogy a tüntetéseknek nem volt központi vezetése, sem vezéralakjai, jelszavaik pedig általános szociális követeléseken túl ugyanolyan általános rezsimellenes, illetve Nazarbajev-ellenes lózungokban (Sal ket, azaz „öreg, takarodj”) merültek ki.
A lehetséges értelmezéshez az egyik kiindulópontot az jelenti hogy, bár a kazah vezetők nem nevezték meg pontosan, melyik országról van szó, többször is utaltak arra, hogy a fegyveres zavargások résztvevőit külföldön képezték ki. Mivel az események alakulása sokakat a posztszovjet államok „színes forradalmaira” emlékeztetett, természetesen az Egyesült Államok szerepe merült fel elsők között.
Bár hivatalosan senki nem vádolta meg Washingtont a zavargások szításával, Jen Psaki, a Fehér Ház szóvivője fontosnak tartotta cáfolni ezeket a találgatásokat.
A külföldi szálakat és a többi „színes forradalomhoz” való kötődést azonban erősíti, hogy az egyik legismertebb kazah emigráns ellenzéki politikus, a Franciaországban élő Muhtar Abljazov mozgalmának központja Kijevben van, és a tüntetések közvetítésébe-támogatásába aktívan bekapcsolódott a belarusz eseményekben is központi szerepet játszó, lengyelországi székhelyű NEXTA Telegram-csatorna is. Abljazov több interjúban is elismerte (többek között az amerikai fenntartású, orosz nyelvű Nasztojascseje Vremja és a lengyel támogatottságú, belarusz ügyekkel foglalkozó Belsat adásában), hogy mozgalma komoly szerepet játszott a tüntetések előkészítésében, igaz, legutóbb már azt állította, szerepe közvetett volt, és könnyen lehet, hogy csak utólag próbált rátelepedni az „ígéretesnek tűnő” tiltakozásokra, megpróbálva népszerűséget szerezni a Kazahsztánban betiltott mozgalma számára.
Egy másik külföldi szál is felmerült, éspedig amiatt, mert Törökországból visszatért Kazahsztánba Arman Dzsumagelgyijev, a Vad Arman néven ismert bűnügyi alak, hogy részt vehessen a tüntetéseken. A január 7-én végül letartóztatott Vad Armant egyesek a török titkosszolgálatokkal hozták hírbe, ugyanis a kazah nacionalisták és a pántürk nézetek támogatójaként ismert, azonban a tiltakozások erőszakossága még őt is kiborította, és egy videóüzenetében már a fosztogatások és erőszakoskodás beszűntetésére szólította fel a tüntetőket. Tovább bonyolítja a szálakat, hogy az említett Abljazov Vad Armant azzal vádolta, hogy a kormány érdekében ő szervezte meg az erőszakos akciókat és fosztogatásokat, hogy ilyen módon diszkreditálják a tiltakozásokat.
Az orosz ellenzéki és az ukrán sajtóban – mondhatni természetesen – egy olyan teória is megjelent, miszerint Vlagyimir Putyin és az orosz vezetés áll a háttérben, amely ezáltal akarja megszilárdítani befolyását az országban. Bár a segítségnyújtás valóban mélyítheti Moszkva és a kazah Nur-Szultán (melynek átnevezése egyébként napirendre került) kapcsolatát, a mindössze 2500 fős békefenntartó küldetést intervencióként, vagy egyenesen megszállásként feltüntető értelmezések erősen túlzók. Az ODKB – egyébként nem kizárólag orosz, hanem mind az öt országból érkező – katonái nem vettek részt a zavargókkal folytatott harcokban, csupán Almati fontosabb, stratégiai jelentőségű objektumait őrizték. Az orosz katonák például a Kazahtelekom telekommunikációs vállalat székházát védték, a belarusz csapatok egy repteret, a kirgiz és tádzsik katonák Almati hőerőműveit, az örmények pedig egy kenyérgyárat. Jelenlétük, illetve érkezésük híre lélektanilag volt fontos egy olyan pillanatban, amikor több helyről is a rendőrség és a hadsereg megadásáról, vagy egyenesen átállásáról érkeztek hírek, az állítólagos tiltakozók pedig automata gépfegyverekhez és páncélozott járművekhez jutottak. Az ODKB-misszió korlátozottságát mutatja, hogy január 11-én Tokajev elnök már be is jelentette a szövetséges katonák távozását, amely január 13-án vette kezdetét.
A Könyvtár az Akorda ellenA tiltakozások alakulása kapcsán egy olyan verzió is felmerült, hogy a regnáló elnök, Kaszim-Zsomart Tokajev és elődje, a még mindig nagy befolyással bíró Nurszultan Nazarbajev összeütközése állhat az erőszakos akciók hátterében. Miután Nazarbajev 2019-ben önként lemondott, és átadta hatalmát Tokajevnek, az országban kettős hatalom jött létre. Nazarbajev befolyási körét hagyományosan „Könyvtár” néven emlegették, a Nemzet Vezetőjének (Elbaszi) címét viselő Nazarbajev bázisa ugyanis a Kazahsztáni Köztársaság Első Elnökének Könyvtára volt, míg Tokajev körét az elnöki rezidencia, az Akorda jelöli. Sokan úgy vélték, valójában továbbra is Nazarbajev és szűk környezete – amelyet a kiterjedt rokoni szálak miatt a „Család” néven is emlegetnek – irányítja a kazah politikát, azonban időről időre felmerült, hogy Tokajev szeretne megszabadulni elődje gyámkodásától. Ilyen eset volt például 2020 májusában az ex-elnök lányának, Dariga Nazarbajevának váratlan eltávolítása a szenátus éléről. Ennek a lépésnek a jelentőségét növelte, hogy Darigát sokan az elnöki szék egyik várományosának tekintették, ráadásul az alkotmány szerint, amennyiben az elnök lemond vagy nem tudja ellátni funkcióját, a szenátus elnöke lesz az ideiglenes államfő. 2019-ben így vette át a hatalmat maga Tokajev is. Ugyanakkor Dariga Nazarbajeva gyakran családja botrányaival került be a hírekbe, az ex-elnök környezete által felhalmozott gazdagság pedig hozzájárult a kazah társadalomban meglévő feszültség kiéleződéséhez.
Több jel is utal arra, hogy a regnáló elnök legalábbis kihasználta a kialakult helyzetet, mégpedig a Nazarbajev-korszak tényleges lezárására.
Az első napokban felmerült, hogy Nazarbajev, valamint családjának több tagja elhagyta az országot, mint említettük, Tokajev a volt elnök egyik utolsó pozícióját is átvette, a helyzet rendeződésével párhuzamosan pedig hazaárulás vádjával letartóztatták az Elbaszi egyik bizalmasát, Karim Maszimovot, a Nemzetbiztonsági Bizottság, azaz a titkosszolgálat vezetőjét. Maszimov a vád szerint semmit sem tett az ellen, hogy az ország területén illegális fegyveres bandákat képeztek ki, miközben az általa vezetett szolgálatnak tudomása kellett, hogy legyen a készülődésről. Ugyanekkor – először a válság során, ami önmagában is jelzésértékű – megszólalt Nazarbajev is, pontosabban kiadott egy közleményt, amiben mindenkit az elnök támogatására szólított fel, és ami szerint nem hagyta el az országot. A Nazarbajev-nyilatkozatra azután került sor, hogy mind a volt elnök, mind pedig utódja telefonos egyeztetést folytatott az orosz és belarusz elnökökkel. A kettős hatalom sorsa tehát Tokajev javára dőlt el, ez azonban nem jelent bizonyítékot arra vonatkozóan, hogy az elnök szerepet játszott az események elfajulásában. Sőt, Maszimov letartóztatása éppenséggel arra utalhat, hogy az ex-elnök környezetének egyes tagjai próbálkozhattak hatalmának megrendítésével. Maszimovot hazaárulás mellett fegyveres hatalomátvételi kísérlettel és hatalmi túlkapásokkal vádolják.
A zavargások utánNemzetközi színtéren az események vélhetően nem változtatnak érdemben az erőviszonyokon. Miközben sokan az orosz befolyás növekedését vizionálták, az újonnan kinevezett kormány tájékoztatási politikáért felelős minisztere az oroszellenes kijelentéseiről ismert Aszkar Umarov lett, ami bizonyos rácáfol ezekre az aggodalmakra.
Az eltérő nemzetközi reakciók mindenesetre jelzésértékűek lehetnek Tokajev számára, hiszen míg az ODKB tagállamai, valamint Törökország, Kína, vagy éppen Magyarország kiálltak a kazah vezetés mellett, addig az országban szintén kiterjedt gazdasági érdekeltségekkel rendelkező, és annak vezetőivel hagyományosan jó viszonyt ápoló Egyesült Államok diplomáciája kétértelmű nyilatkozatokat tett. Anthony Blinken külügyminiszter például helytelennek nevezte a fegyverüket letenni nem szándékozók elleni tűzparancsot, és mind ő, mind a már említett Jen Psaki értetlenségének adott hangot azzal kapcsolatban, hogy miért volt szükség az ODKB csapatainak behívására. Marco Buschmann német igazságügyminiszter azt írta ki Twitterre, hogy aki figyelmeztetés nélkül lő a tüntetőkre, az „elhagyta a civilizált országok körét”, figyelmen kívül hagyva azt a tényt, hogy a tűzparancs kimondottan azokra vonatkozott, akik nem hajlandóak letenni fegyverüket. A képmutatásban a legmesszebb talán a francia európai ügyekért felelős államtitkár, Clément Beaune ment, aki megengedhetetlennek nevezte a megélhetési költségek növekedése miatt kirobbant tüntetések elfojtását, miközben azok indítéka gyakorlatilag megegyezett a francia rendőrök által elfojtott, 2018 novemberében kezdődő „sárgamellényes” tüntetésekével.
A nyugati államok jelentős részének hozzáállása nyomán nem elképzelhetetlen, hogy a kazah vezetés a jövőben óvatosabb politikát folytat majd ezekkel az országokkal.
A belpolitikában sem várhatóak földindulásszerű változások, ezen a téren azonban mégis kézzelfoghatóbbnak tűnik az eseménysorozat közvetlen hatása, éspedig a Nurszultan Nazarbajev nevével fémjelzett több mint három évtizedes korszak lezárása. A Nazarbajev-éra végére nem csak a volt elnök teljes háttérben maradása utal, de Tokajev első válság utáni intézkedései is. Az elnök egyszerre bóknak és támadásnak is tekinthető állítása szerint Nazarbajevnek köszönhetően egy sor jövedelmező vállalat jött létre Kazahsztánban, egy sor nemzetközi léptékben is szupergazdag tulajdonossal. Miközben a kazah gazdasági rendszer az elnök szerint kellően hatékony volt ahhoz, hogy biztosítsa a nemzeti jövedelem növekedését, annak igazságos elosztásában már kudarcot vallott. Ennek megfelelően létrehoznak egy Népi Alapot, amelyhez minden nagytőkésnek hozzá kell majd járulnia. A kormányzat ezzel a lépéssel nem csupán a szociális feszültséget csökkentheti, de a rivális érdekcsoportokkal szemben is fokozhatja befolyását. Ugyanakkor a rendszer vélhetően a jövőben is megőrzi azokat az alapvonásait, amelyeket Nazarbajev hosszú elnöksége alatt vett fel, és Kazahsztán megmarad egy erős elnöki hatalomra épülő, gazdaságát tekintve azonban nyitott, már-már liberális országnak, amely kiegyensúlyozott viszonyra törekszik minden érdekelt nagyhatalommal.