Nyitókép: Pixabay.com

Még csak most ér véget a kijárási tilalom Szlovákiában, de...

Infostart / InfoRádió - Kiss Balázs (Pozsony)
2022. január 6. 10:13
Január 10-én, hétfőn megszűnik az éjszakai kijárási tilalom Szlovákiában. Érvényben marad ugyanakkor az összes eddigi óvintézkedés, amely az üzleteket, szolgáltató egységeket, szállodákat, síközpontokat és távolsági járatokat érinti. Nem szűnik meg a veszélyhelyzet és a gyülekezési tilalom sem. Csehországban pedig rendszeres tesztelés bevezetését tervezik minden vállaltnál és egyéb munkahelyen. A heti kétszeri tesztelés január 17-én indulna.

Szlovákiában november 15-étől volt érvényben a kijárási tilalom, ami a gyakorlatban azt jelentette, hogy este 8-tól reggel 5 óráig – néhány kivételtől eltekintve, mint például a munkába járás – nem hagyhatták el otthonukat az emberek. Ez a korlátozás jövő hét hétfőtől megszűnik.

A korábban elrendelt veszélyhelyzet és gyülekezési tilalom azonban továbbra is érvényben marad.

„Hatnál több személy nem gyülekezhet egy helyen”

– erősítette meg Zuzana Eliášová, a szlovák egészségügyi tárca szóvivője.

Azt, hogy ki léphet be az üzletekbe, a szolgáltató egységekbe és az éttermekbe, továbbra is a Szlovák Közegészségügyi Hivatal aktuális rendeletei szabják meg. A létfontosságú árucikkeket értékesítő üzletekbe bárki beléphet. Az egyéb üzleteket, szolgáltató egységeket és éttermeket csak olyan ügyfelek látogathatják, akik kétszer oltakoztak, vagy az elmúlt hat hónapban voltak Covid-19-fertőzöttek. Ugyanez vonatkozik a szállodákra, a síközpontokra és az istentiszteletekre is. A gyorsvonatokon, InterCityken és a távolsági buszjáratokon az úgynevezett OTP rezsim érvényes, azaz csak a beoltottakat, a Covidon már átesetteket, illetve a friss negatív teszttel rendelkezőket engedik felszállni a járművekre.

Hétfőn megnyílnak az általános- és középiskolák is, de csak a szigorú járványellenes óvintézkedések betartása mellett működhetnek.

„Minden tanulónak, még a legkisebbeknek is arcmaszkot kell hordaniuk”

– közölte Eliášová. Ajánlott a gyerekeket még az iskolába való visszatérés előtt letesztelni, és a tesztelést hetente kétszer megismételni.

A cseheknél

Ami Szlovákiában csak ajánlott, azt Csehországban már a gyakorlatban is alkalmazzák, mivel a tanulókat hétfőn és csütörtökön is letesztelik az iskolában. Ugyanezt az eljárást akarja meghonosítani a nagyvállalatoknál és egyéb munkaadóknál a kormány, hogy se az oktatást se a gazdaságot ne kelljen lefékeznie. A Fiala-kabinetnek világos elképzelése van a munkahelyi tesztelésről, és január 17-én máris elindítaná azt, ám előtte szakértőkkel és a munkaadók képviselőivel is tárgyalásokat folytat.

„Úgy tartjuk igazságosnak, ha ennek részleteiről hármasban egyeztetünk” – mondta Marián Jurečka munka- és szociális ügyi miniszter, kormányfőhelyettes.

A munkahelyi tesztelést a cseh szenátus egészségügyi bizottságának elnöke, Roman Kraus is szorgalmazza.

„Heti kétszer kellene tesztelni, akárcsak az iskolákban, ahol hétfőn és csütörtökön is tesztelnek.

Összesen 14 millió gyorsteszt áll a rendelkezésünkre, ez március közepéig elegendő mennyiség”

– jegyezte meg az ODS párti politikus.

A cseh kormány megelőző jelleggel szeretné bevezetni a munkahelyi tesztelést, mivel Csehországban is terjedni kezdett a koronavírus omikron változata, amely a számítások szerint január végén és februárban fertőzheti meg a legtöbb embert.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hétfőn véget ér az esti kijárási tilalom Szlovákiában KISS
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást