Nyitókép: Sorba rendeződött Starlink-műholdak Törökország felett 2021 májusában (Burhan Ates/Anadolu Agency/Getty Images)

Harcba száll Elon Muskkal az Európai Űrügynökség

Infostart / InfoRádió - Szvetnik Endre (London)
2021. december 11. 13:01
Elon Musknak engedik, hogy döntsön a világűr szabályairól – erre figyelmeztetett az Európai Űrügynökség vezetője. A vészjósló megjegyzés hátterében az áll, hogy a techcézár több tízezer műholdat akar felbocsátani.

Elon Musk 2018-ban emlékezetes módon egy Tesla roadster kocsit lőtt ki a világűrbe. Mindez egy ideig jó témát szolgáltatott a médiának, de aztán elfelejtettük. Most viszont valami olyasmire készül, amivel jóval nagyobb hatása lehet a mindennapi életre – közel 30 ezer műholdat akar pályára állítani.

Josef Aschbacher, az Európai Űrügynökség (ESA) új vezérigazgatója arra sürgette az európai vezetőket: ne engedjék, hogy Musk domináljon az új „űrgazdaságban”, mert ha nem lépnek fel közösen, akkor ő fektetheti le a játékszabályokat.

Az illetékes erről a Financial Timesnak adott interjújában beszélt. Ebben megjegyezte: az, hogy gyorsan bővül Musk műholdas internetes szolgáltatása, a Starlink, azzal a veszéllyel jár, hogy

az európai játékosok szó szerint kiszorulnak a pályáról... mármint a Föld körüli röppályáról.

„Az űrben sokkal kevesebb hely lesz a frekvenciák és a röppályák tekintetében. Ezért az európai kormányok közös érdeke kéne hogy legyen, hogy lehetőségeket biztosítsanak az európai szolgáltatóknak egy igazságos piacon” – fejtegette.

Németország nemrég kérvényezte a Nemzetközi Telekommunikációs Uniótól, hogy 40 ezer műhold kapjon engedélyt a Starlink frekvenciatartományának használatára. Musk – amerikai felügyelőszerveken keresztül – eddig már 30 ezer ilyen műholdra szerzett engedélyt.

A befektető és cégfőnök az mondta, hogy űrhajózási vállalata, a SpaceX az idén 30 milliárd dollárt költhet a Starlink kiterjesztésére.

Josef Aschbacher szerint Musk kapacitásai már most olyan nagyok, hogy a felügyelőszerveknek és a versenytársaknak is nehéz lesz a nyomába érni.

„Itt van

egyetlen ember, aki a világ aktív műholdjai felének a tulajdonosa.

Ez eléggé meglepő. Gyakorlatilag ő fekteti le a szabályokat. A világ többi része – köztük Európa – nem reagál elég gyorsan” – mondta.

A Starlink és a brit kormány által támogatott OneWeb több száz, sőt, több ezer alacsony pályán repülő műholdkapcsolatot akar kiépíteni, hogy szélessávú internetet szolgáltasson olyan vidékeken, ahol nehezen megoldható a kábeles internet. Hasonlóra készül a kínai kormány és az Amazon cég. Mindezt az teszi lehetővé, hogy olcsóbbá vált a műholdak fellövése és maguk a műholdak is – emlékeztet az FT.

Közben egyelőre nincsenek nemzetközi szinten elfogadott közlekedési szabályok az alacsony röppályájú műholdakra. Becslések szerint hét éven belül már 100 ezer kereskedelmi űreszköz kering majd a Föld körül, ami miatt sürgőssé válik a biztonság garantálása. Az egyik aggasztó lehetőség az, hogy a túlzsúfolt földkörüli pályákon megnő az ütközések és a különösen veszélyes törmelék és űrszemét támasztotta veszély.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Az ESA kongatja a vészharangot a Föld körüli műholdas pályák ügyében
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást