Nyitókép: MTI/EPA/Abir Szultan

Izraelben már a harmadik oltást tervezik a delta variáns miatt

Infostart / InfoRádió - Szvetnik Endre (London)
2021. július 6. 16:56
Egy tanulmány szerint csaknem harmadával csökkent a Pfizer/BioNTech vakcina hatékonysága a gyorsan terjedő delta koronavírus-variáns fertőzésével szemben.

Az izraeli egészségügyi minisztérium adatai szerint a június elejétől július elejéig terjedő időszakban csak 64 százalékos hatékonysággal védett a Pfizer/BioNTech vakcina a koronavírus-fertőzésekkel szemben. Egy hónappal korábban az arány még 94 százalék volt. A változás időszaka egybeesett azzal, amikor az izraeli kormány feloldotta a korlátozásokat, de közben megjelent a gyorsabban fertőző delta vírusvariáns.

A vakcina ugyanakkor továbbra is erős – 93 százalékos – védelmet nyújt a súlyos megbetegedéssel szemben és ezért továbbra is kevesen kerülnek kórházba Izraelben. Az előző hónapban a Pfizer/BioNTech-kel oltottak 98 százaléka kerülte el a súlyos megbetegedést.

Ugyanakkor az emelkedő esetszám „korai jelzés” arról, hogy a vakcina kevésbé véd a delta variáns által kiváltott enyhe tünetektől – mondta az izraeli kormány Covid-19 szakértőcsoportjának elnöke, Ran Balicer.

Mint a Telegraph című brit lap megjegyzi, az Indiában októberben megjelent és immár a világ közel 100 országára átterjedt delta variáns „kétszer olyan fertőző, mint az eredeti koronavírus”, ami miatt egy sor ország gondolja újra a karanténlazítási stratégiát.

Izrael egyfajta kísérleti labor volt, mert itt folyt a leggyorsabb ütemben az oltási program – cserébe a Pfizer valós idejű adatokat kapott a védettség és a fertőzések alakulásáról. Mostanra a delta lett a domináns vírusfajta Izraelben, és hétfőn három hónap után a legmagasabb fertőzési rátát állapították meg, 343 új esettel. Ehhez képest januárban volt olyan nap, hogy 10 ezer új fertőzést regisztráltak, júniusban viszont naponta kevesebb mint tizet.

Az elmúlt két hétben már a delta okozott 10-ből 9 izraeli fertőzést. Ezek fele olyan embereknél jelentkezett, akik már mindkét védőoltásadagot megkapták. Bár a súlyos betegek száma napi egyről körülbelül napi ötre ugrott, a szakértők szerint jó hír, hogy az elmúlt közel két hétben senki sem halt meg Covid-19-ben.

Izraelben nemrég ismét kötelezővé tették a beltéri maszkviselést

– miközben például a növekvő esetszám ellenére a karantén feloldására készülő Nagy-Britanniában ez szabadon választható lesz.

Közben az új kormány

immár egy harmadik védőoltás lehetőségét és azt fontolgatja, hogy ismét korlátozzák, hány ember gyülekezhet.

Emellett feléleszthetik a zöld útlevelet, amely kizárólag az oltottak számára tette lehetővé a belépést egyes helyekre.

Albert Bourla, a Pfizer vezérigazgatója szerint is valószínűleg harmadik dózis felvételére lesz szükség azoknál, akik egy éven belül megkapták mindkét oltást. A cég állítása szerint „kutatások alapján a vakcina véd az új mutációk ellen is”.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Izraelben már a harmadik oltást tervezik a delta variáns miatt
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást