Nyitókép: MTI/EPA/AFP/Olivier Douliery

Kiszivárgott felvételek: a CNN-főnök utasította riportereit Donald Trump támadására

Infostart / InfoRádió - Szvetnik Endre (London)
2020. december 3. 18:24
Kiszivárgott felvételek szerint a CNN hírtévé elnöke arra sürgette az újságírókat, hogy ne bánjanak kesztyűs kézzel Donald Trumppal. Az elnök és a hírmédium közötti fagyos viszony közismert.

Jeff Zucker CNN-főnök Donald Trumppal kapcsolatos utasításait a magát „gerilla újságírónak” nevező James O’Keefe adta ki. Az ő Project Veritas nevű szervezete hónapokon át rögzítette a CNN konferenciahívásait, melyek gyakori szereplője volt Zucker.

A most kiadott – szerkesztett – felvételeken többször is hallani, ahogy a hírtévéhálózat főnöke a Trumpról szóló tudósításokra vonatkozó elvárásokat fogalmaz meg.

„Ne állítsátok be normálisnak” Trump „zaklatott viselkedését”

– mondta Zucker október 9-én, arra utalva, hogy a koronavírus-fertőzésből lábadozó elnök kezelése befolyásolta a viselkedését. „Rá kell feküdnünk erre a témára” – tette hozzá.

Donald Trump és a CNN – diplomatikusan szólva – hűvös viszonya végigkísérte az elnökséget. A Fehér Ház ura a „fake news”, azaz az álhírmédia zászlóshajójának titulálta az őt rendszeresen támadó CNN-t. Trump támogatói – az elnöksége során hozzá lojális Fox News tévé műsorvezetői – azt is megjegyezték, hogy a CNN három éven keresztül ismételte, hogy Trump összejátszott Oroszországgal, és hiába nem került napvilágra bizonyíték, nem közöltek helyreigazítást.

„Itt egy médiakonglomerátum elnöke, aki utasításokat vagdal a riportereihez és megmondja nekik, miről tudósítsanak és miről nem. Ez nem hasonlít az általam újságírásnak tartott dologra, ez propaganda” – mondta O’Keefe Sean Hannitynek, a Fox sztárműsorvezetőjének, aki baráti kapcsolatot alakított ki Donald Trumppal.

O’Keefe egy másik felvételén azt hallani, miként sugalmazta Zucker, hogy nem kell foglalkozni egy Joe Biden számára kényelmetlen üggyel. Még az elnökválasztás előtt a The New York Post lehozta, hogy kompromittáló e-maileket találtak a fia, Hunter Biden laptopján. Ezek arra utaltak, hogy Biden – állításával szemben – tudott fia ukrajnai tevékenységéről, és hogy Hunter – etikátlan módon – találkozót hozott tető alá akkori ukrán alkalmazója és apja, az akkori amerikai alelnök között.

„A Trump-médiát nem érdekli, hogy ez egy abszurd, elvárják, hogy mindenki kövesse őket. Szerintem ne ismételgessünk megalapozatlan rágalmakat, csak azért, mert a jobboldali média ezt szeretné” – mondta Zucker. Máskor pedig úgy fogalmazott, hogy „túl udvarias volt az elnökkel szemben a CNN képernyőjén látható grafika”.

A CNN célkeresztjébe került Lindsey Graham dél-karolinai szenátor is, akiről azt állították, hogy nyomást gyakorolt Georgia állam vezetésére, hogy „dobjanak ki bizonyos szavazócédulákat”. Graham ezt határozottan tagadta. A CNN viszont olyan írást hozott le oldalán, amely szerint átlépett egy határt, amiért védelmébe vette Trumpot.

A hírtévé közben azt üzente O’Keefe-nek, hogy a konferenciahívás lehallgatásával bűncselekményt követhetett el, és értesítették a bűnüldöző szerveket. A rivális Fox News megkereséseire viszont nem reagált.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Kiszivárgott felvételek: a CNN-főnök utasította riportereit Trump támadására
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást