Nyitókép: MTI/AP/Elnöki sajtószolgálat

Ítéletet hoztak az Erdogan-ellenes puccs ügyében

Infostart / InfoRádió - Szvetnik Endre (London)
2020. november 27. 17:21
Többszáz embert ítéltek életfogytiglani börtönre egy tömeges perben Törökországban az Erdogan elnök elleni 2016-os puccskísérletben játszott szerepük miatt.

A 2016 júliusában indult török katonai puccskísérletben 251 ember halt meg, ezt követően pedig tömeges letartóztatások és tisztogatások indultak meg, amelynek során 100 ezer közalkalmazottat – köztük tanárokat és bírókat - bocsátották el állásukból.

Recep Tayyip Erogan elnök egykori szövetségesét, az amerikai emigrációban élő hitszónokot, Fetullah Gülent és a szervezete által

a török közéletbe „beépített mély államot” vádolta a véres események kirobbantásával.

Ankara legnagyobb bírósága csütörtökön zsúfolásig megtelt az ítélethirdetésre, melynek során 337 embert kapott életfogytig tartó szabadságvesztést gyilkosság, az alkotmányos rend aláásása és az Ergodan elleni gyilkossági kísérlet miatt.

Köztük volt a légierő 27 egykori pilótája, akik a vád szerint bombatámadást intéztek az ankarai parlament ellen, valamint több katonai vezető és polgári személy is, akik a vádak szerint egy katonai támaszponton folytatták a szervezkedést. Hatvan további vádlott hosszabb-rövidebb büntetést kapott.

A légierő lázadói egy utat és az ankarai rendőrség központját is bombázták F-16-os harci gépekkel, ezekben az akciókban 68 ember meghalt és több, mint 200 megsebesült.

A vádlottak egy része, 79 ember „súlyosbított életfogytiglant” kapott – Törökországban most ez a legsúlyosabb büntetés, mivel Ankara eltörölte a halálbüntetést, amikor azzal próbálkozott, hogy csatlakozzon az Európai Unióhoz. A vádlottak között volt 25 tábornok és 10 polgári személy.

Hat ember – köztük Gülen és az akció fő koordinátorának nevezett Adil Öksüz teológus ellen – távollétében folytatták le az eljárást. Maga a hitszónok tagadta, hogy köze lett volna a történtekhez. Gülen szervezetét, a Hizmetet a török hatóságok terrorcsoporttá minősítették és Ankara továbbra is követeli a 79 éves férfi kiadatását az Egyesült Államoktól.

Erdogan éppen Törökország déli részén nyaralt, amikor megindult a hatalomátvételi kísérlet. A puccs óráiban többezer polgári lakos sietett az elnök segítségére, akik katonákat tartottak vissza és megakadályozták Erdogan megbuktatását.

A vád szerint az összeesküvésben résztvevő tisztek és katonák megkaparintották az Ankici légitámaszpont harci gépeit és túszul ejtették az akkori vezérkari főnököt és más tiszteket. Az elítéltek között van Akin Öztürk, a légierő egykori parancsnoka is.

A török hatóságok eddig már egy sor pert folytattak le és 2500 embert ítéltek életfogytiglanra.

Az áldozatok családjait képviselő szervezet szerint most megtörtént az igazságszolgáltatás.