Nyitókép: MTI/Mónus Márton

A sosem látott ázsiai egyezmény jobb világot hoz nekünk is

Infostart / InfoRádió - Szvetnik Endre (London)
2020. november 17. 21:05
A világ lakosságának egyharmadát érinti az Ázsia-Csendes-óceáni régió új szabadkereskedelmi szerződése, amelyből viszont kimaradt az Egyesült Államok és India.

Tizenöt ország írta alá a világtörténelem egyik legnagyobb kereskedelmi megállapodását. Az új alku az ázsiai-csendes-óceáni térségben, a bolygó lakosságának egyharmadára lesz hatással.

Az úgynevezett Átfogó Regionális Gazdasági Partnerség, a RCEP egy évtizeden át tartó tárgyalások eredménye és komoly lépést jelent a térség gazdasági integrációja felé – jegyezte meg a Financial Times című lap. Ez az első kereskedelmi egyezmény, amelyben egyaránt rész vesz Kína, Japán és Dél-Korea. Közgazdászok becslései szerint az együttműködés évente 200 milliárd dollárral járulhat hozzá a globális gazdasághoz.

Az új megállapodás magába olvasztotta a régiós együttműködési szervezet, a tíz tagú ASEAN legtöbb korábbi egyezményét. A különböző alkuk kavalkádját most egy dokumentumban ötvöző szerződés lépést jelent afelé, hogy a térség az Európai Unióhoz vagy Észak-Amerikához hasonló, összefüggő kereskedelmi övezetté váljon.

„Ez a multilateralizmus és szabadkereskedelem győzelme” – mondta Li Kecsiang kínai miniszterelnök,

minden bizonnyal odaszúrva a nemzetközi kereskedelmi szerződéseket nem szívelő Donald Trump amerikai elnöknek.

Kommentátorok szerint az alku legnagyobb nyertese Japán és Dél-Korea, de az olcsóbb áruk jelentette előnyt Európában és az Egyesült Államokban is érezni fogják.

„Ez egy nagy lépés a térségünknek. Egy olyan időszakban, amikor kezd visszaszorulni a multilateralizmus, lassul a globális növekedés,

az egyezmény jelzi, hogy az ázsiai országok támogatják a nyílt és integrált beszállítási útvonalakat, a szabadabb kereskedelmet és a nagyobb kölcsönös függőséget”

– mondta Lee Hszien Loong szingapúri miniszterelnök.

Elemzők szerint az egyezménnyel

tovább csökken az Egyesült Államok befolyása a térségben,

miután Donald Trump elnök kiléptette országát egy másik regionális kereskedelmi megállapodásból, a Csendes-óceáni Partnerségi Egyezményből.

Távol maradt India is,

mert az ottani vállalkozásokat megijesztette az olcsó kínai importcikkek dömpingje és felpanaszolták, hogy az alku nem egyengeti a határon átnyúló szolgáltatások lehetőséget, pedig India ebben a szférában fejlett.

„Lehet, hogy az RCEP kicsit gyengébb, mint más megaegyezmények, de azt jelzi, hogy Ázsia tovább halad a kereskedelmi liberalizáció felé, miközben más térségek kezdenek szkeptikussá válni” – mondta Fred Neumann, az HSBC bank ázsiai gazdaságkutató részlegének egyik vezetője.

Ebben az egyezményben is szerepelnek vámok, higiénés szabályok, de az egyik fontos tényező, hogy megemlíti a földrajzi származást. Azaz, ha egy cikket bármelyik tagállamban gyártottak, akkor immár változatlan formában lehet forgalmazni a többi tagállamban. A másik fontos tényező pedig Kína, Japán és Dél-Korea együttműködése, ami elemzők szerint jelentős lépés.

Az új alku a vámok 90 százalékát szünteti meg,

de nem foglalkozik a mezőgazdasági termékekkel és például az internetes szolgáltatásokkal, amit komoly gyengeségének tartanak.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Ázsiai-Csendes-óceáni szerződés hatása EU-ra
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást