Nyitókép: Magyar Közösség Pártja

Összefognak az állampolgársági törvény diszkriminatív tervezete ellen

Infostart / InfoRádió - Kiss Balázs (Pozsony)
2020. október 3. 19:23
A három parlamenten kívüli szlovákiai magyar párt a héten megállapodott, hogy a szlovák belügyminisztérium által tervezett állampolgársági törvény módosítása kapcsán közösen lépnek fel. Az MKP képviselői az egyik szlovák kormánypárti képviselővel közösen készítettek módosító javaslatot, a Híd pedig saját tervezetet nyújtott be a minisztériumhoz.

Az egységesülésre készülő három párt, a Magyar Közösség Pártja, a Híd és az Összefogás külön igyekezetét a héten összehangolták.

„Tudatosítjuk, hogy a jelenlegi, belügyminisztériumi törvénymódosítási előterjesztés a kormányprogramban foglaltak szellemében fogalmazódott meg, ami csupán kis előrelépést jelent a mostani állapothoz képest, és sajnos

nem oldja meg a felvidéki magyarok helyzetét, a magyar állampolgárság szabad felvételének lehetőségét”

– fogalmazott az MKP elnöke. Forró Krisztián szerint a hárompárti fellépés fontos az ügy napirenden tartása érdekében. A cél pedig a 2010 előtti állapot visszaállítása, amikor még nem fosztottak meg senkit szlovák állampolgárságától amiatt, mert felvette egy másik ország állampolgárságát.

A közös álláspont kialakításában nagy segítséget nyújtott az a hárompárti szakmai nemzetiségpolitikai munkacsoport, amely az állampolgárság kérdésköre mellett a népszámlálás kapcsán, valamint a Beneš-dekrétumok tekintetében is egységes álláspont kialakítására törekszik. Ebben a csoportban pártpolitikusok mellett független szakemberek is dolgoznak.

A három párt képviselői szerint a belügyminisztérium által kidolgozott módosító javaslat nem oldja meg annak a 3400 embernek a gondját, akik elvesztették állampolgárságukat, és azt sem garantálja, hogy a jövőben ne legyenek további állampolgárság-elvételek.

Sólymos László, a Híd elnöke elmondta, hogy parlamenten kívül csak a nyilvánosság erejét segítségül hívva tudnak bekapcsolódni a jogszabályalkotásba. „Szeretnénk belátásra bírni a minisztériumot.

Azt akarjuk, hogy amennyiben valaki felveszi a magyar állampolgárságot, az automatikusan ne jelentse a szlovák elvesztését.

Ez egy egyértelmű közös érdek” – jelentette ki Sólymos László.

A Híd, az MKP, és az Összefogás a törvénytervezetet jelenlegi formájában diszkriminatívnak tartja és a megoldást a 2010 előtti feltételek visszaállításában látja. Következetesen bírálják a minisztériumi javaslatot, amely egyrészt bizonyos könnyítésekkel javít a jelenlegi helyzeten, de a szlovákiai magyarok helyzetén egy cseppet sem.

„Nem hozhatnak olyan törvényt, amely diszkriminálja a magyarokat Szlovákiában.

A kormány jelenlegi terve éppen ez, és ez ellen tennünk kell. Emellett a belügy által javasolt módosítás után továbbra is alkotmányellenes lenne a jogszabály, így ez a kérdés nemcsak magyar, de jogállami ügy is. A közös javaslatunk egyszerű, logikus és mindenki számára segítséget jelent” – tette hozzá Mózes Szabolcs, az Összefogás elnöke.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Három párt az állampolgársági törvény ellen
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást