eur:
394.29
usd:
370.44
bux:
65674.41
2024. április 19. péntek Emma
A Huawei kínai távközlési vállalat logója a Hannoveri Vásáron 2019. április 1-jén. Ebben az évben Svédország az április 5-ig tartó vásár díszvendége.
Nyitókép: MTI/EPA/Jens Schlüter

A britek után Európán a nyomás: lépjen fel a Huawei ellen

Meggondolta magát a brit kormány, és eltávolítja az 5G-s mobiltechnológiában vezető Huawei eszközeit a helyi hálózatokból. Az amerikai nyomásra bejelentett lépés feldühítette Kínát, Európától is hasonló intézkedést várhatnak.

Totális leépítés: 2027-ig minden Huwaei-eszközt eltávolítanak az épülő brit 5G-s mobilhálózatból – így döntött Boris Johnson. A brit kormányfő néhány hónapig ellenállt az amerikai nyomásnak, és engedte, hogy a technológiában világvezető kínai cég termékeit is felhasználják a nagy-britanniai 5G-programban.

A bejelentés kiváltotta ágazati szakértők bírálatát, akik arról beszéltek: az 5G a negyedik és harmadik generációs hálózati eszközökre épül, ezért ezeket is el kell majd távolítani, ami több milliárd fontos költséget jelenthet majd. A brit kormányzati döntés értelmében azonban az év végétől jogsértő lesz bármely brit mobilszolgáltató számára az Egyesült Államok és egyes brit parlamenti képviselők által kémkedéssel vádolt Huawei hálózati termékeit megvásárolni.

Visszaszúrtak Kínának

Donald Trump amerikai elnök emlékezetes módon üvöltözve osztotta ki telefonon az akkor még másképp döntő Boris Johnsont. Úgy tűnik azonban, hogy Kína Hongkonggal szembeni kemény fellépése és a koronavírus-pandémia körüli, sokat bírált kommunikációja válaszlépésre sarkallta a briteket.

Mindez azt jelenti, hogy a kínai vállalat – bármennyire is hangoztatja függetlenségét a kínai államtól – a Reuters megfogalmazása szerint „kezd szalonképtelenné válni Nyugaton.”

Maga a cég azt mondja, hogy a britek döntése politikai, és az amerikai kereskedelmi politika, nem pedig biztonsági megfontolások alapján született.

„A britek így bekerülhetnek a digitális lassú sávba, drágábbá válhat a mobilhasználat a felhasználóknak, és mélyülhet a megosztottság”

– mondta a vállalat szóvivője.

Két nyugati 5G-gyártót favorizálnak

Az 5G-fejlesztésben lemaradó Egyesült Államok aggódik Kína esetleges technológiai dominanciája miatt, amelynek geopolitikai hatásai is lehetnek. A Huawei kitessékelésével így most a nyugati tulajdonú és 5G-s hálózati eszközöket szintén gyártó Nokiát és Ericssont próbálja pozícióba hozni.

A kiberbiztonsági aggodalmak alapja az, hogy a jelenlegi szolgáltatásnál jóval gyorsabb 5G válhat a jövő gazdaságának „idegrendszerévé”, amely a pénzpiaci tranzakciók mellett a kulcsfontosságú infrastruktúra adatait is továbbítja majd – fogalmaz a Reuters.

Európát is győzködik

A britek döntése nyomán máris növekszik a nyomás az európai országokon, hogy szintén korlátozzák a Huawei jelenlétét. Oliver Dowden brit digitális, kulturális, média- és sportügyekkel megbízott miniszter azt mondta, hogy hazája „hírszerzési szövetségesekkel” működik együtt. A cél az, hogy a Huawei számára rivális 5G-fejlesztők csoportját hozzák létre Finnország, Svédország, Dél-Korea és Japán bevonásával.

Dowden azt is közölte: a brit lehallgató ügynökség, a GCHQ azt mondta a kormánynak, nem lehet garantálni a Huawei-termékek beáramlását, miután az Egyesült Államok új szankciókat vetett ki az eszközökben használt chipekre.

Közben egy fehérházi biztonsági tanácsadó, Robert O’Brien a héten francia, brit, német és olasz illetékesekkel tárgyal a távközlés biztonságáról.

A londoni kínai nagykövet a múlt héten figyelmeztette a briteket: a Huawei elleni döntés rossz üzenet lesz más kínai cégek számára is.

A vállalatot azonban életben tarthatja az hazai piac, mert Kínában hetente több tízezer bázisállomást állít fel – írja a Straits Times című szingapúri lap.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
Lefordultak az amerikai indexek

Lefordultak az amerikai indexek

Gazdasági információk tekintetében ma az amerikai lakáspiacról közölnek újabb adatot, ez a monetáris politikai kilátások szempontjából lehet érdekes. A héten eddig kedvezőtlenül alakulnak a részvénypiaci folyamatok, elsősorban az Izrael és Irán közötti konfliktus fokozódása nyomta rá a bélyegét a hangulatra, emellett továbbra is ott vannak a ragadós amerikai inflációval kapcsolatos aggályok, amelyek azt a narratívát erősítik, hogy akár hosszabb ideig maradhat a magas kamatszint. A magyar tőzsde ma esett, az európaiak viszont pluszban zártak. A tengerentúlon egyelőre esés látszik.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×