Franciaországban közel ötven éven keresztül zajlott vita a Miatyánk hatodik kérésének a fordításáról. A II. vatikáni zsinat szellemiségét követve a francia katolikusok is áttértek a latinról a nemzeti nyelven való misézésre, a francia püspöki konferencia pedig 1966. január 4-én bevezette a szentmiséken használt liturgikus Biblia hivatalos, francia nyelvű fordítását.
A túlságosan gyorsan, gyakran kapkodva lefordított szöveg a francia katolikusok egy részéről kemény ellenállásba ütközött. A legnagyobb felháborodást az okozta, hogy a Miatyánk hatodik kérését úgy fordították le, hogy "ne vess alá bennünket a kísértésnek", ami csaknem megegyezett a magyar "ne vígy minket kísértésbe" változattal.
A franciák ugyanis nem hivatalos fordításban, de általános egyetértésben, ezt a kérést nemzeti nyelven évszázadok óta úgy imádkozták, hogy "ne hagyj elbuknunk a kísértésben".
A kritikusok szerint az új változat azt sugallta, hogy az Atya kísért, ami istenkáromlás.
Mi vezetett a vitát okozó fordításhoz? Főleg erre a kérdésre kérdésre válaszol a Sedes Sapientiae című lapban megjelent tanulmányában Albert-Marie Crignon domonkos szerzetes, a bibliai teológia doktora.
A szerző mindenekelőtt megállapítja, hogy a sok vitát kavart és két éve megnyugtatóan módosított francia változat felületes megközelítésben valóban a latin „ne nos inducas in tentationem” szó szerinti fordítása volt. Csakhogy szerinte ez a latin mondat - a görög nyelvű megfelelőjéhez hasonlóan - valószínűleg Jézus eredetileg arámi vagy héber nyelven elhangzott szavainak ugyancsak szó szerinti, de félrevezető fordítása.
A szerzetes Jean Carmignac tudós katolikus pap 1971-ben megjelent, "Az Atyát hallgatva" című könyvére hivatkozva azt írja, hogy az arámi és a bibliai héber latinra, illetve a segédigéket alkalmazó modern nyelvekre való lefordítása a műveltető igék esetében komoly nehézségekbe ütközik.
Carmignac érvelése alapján az arámi és a bibliai héber sajátosságait figyelembe véve a Miatyánk hatodik kérése Albert-Marie Crignon szerint két módon fordítható.
- Az egyik változatban azt kérnénk az Atyától, hogy "ne cselekedjen oly módon, hogy belépjünk a kísértésbe". Ez a megoldás azonban szerinte "istenkáromló és tarthatatlan", hiszen azt állítanánk Istenről, hogy olyasmire készteti az embert, amit kifejezetten megtilt számára, vagy aminek a megtételétől óva inti. Ez a megközelítés egy perverz Isten képét rajzolná ki a hívő ember számára.
- A második lehetséges fordításban viszont azt kéri az ember az Atyától, hogy "cselekedjen oly módon, hogy ne lépjünk be a kísértésbe". Ez a változat a domonkos szerzetes szerint megnyugtatóan rendezi a problémát, Isten ugyanis megengedheti, hogy az ember ki legyen téve a sátáni kísértésnek, de a célja teljesen különözik sátánétól.
"Az ellenség azt akarja, hogy beleessünk a bűnbe" – fogalmaz Albert-Marie Crignon. Az Úr viszont nem akarja, hogy elbukjunk, hanem hogy ellenálljunk és győzedelmeskedve kerüljünk ki a megpróbáltatásból. Ami az ellenség szándéka szerint a szó szoros értelmében vett "kísértés", az az isteni szándék szerint "próbatétel", melynek javunkra és nem hátrányunkra kell válnia. De a győzelemhez föltétlenül szükségünk van az isteni segítségre. Éppen ezért a hatodik kéréssel az ember a kísértés órájában Isten segítségét kéri.
A fenti fejtegetések után a domonkos szerzetes felteszi a kérdést, hogy vajon az Ószövetségben találkozhatunk-e más, a hatodik kérés fogalmazási módját használó szöveggel? A válasz pozitív. Példaként a 141. zsoltár harmadik és negyedik sorát idézi, amely magyar fordításban így szól:
"Állíts, Uram, őrséget szám elé, és védelmet ajkam kapujához!
Ne engedd, hogy szívem a rosszra hajoljon és aljas gonoszságot kövessek el!"
Az arámi és a bibliai héber korábban említett sajátosságaira utalva Albert-Marie Crignon hangsúlyozza: a zsoltár szerzője nem azt kéri az Úrtól, hogy "ne hajlítsd szívemet a rosszra", hiszen ennek semmi értelme sem lenne. Hogyan tudná Isten az imádkozó szívét rosszra hajlítani? - teszi hozzá. "Kénytelenek" vagyunk tehát a szöveget "add, hogy a szívem ne hajoljon a rosszra" módon érteni.
A fentiekből az következik, hogy
a Miatyánk hatodik kérésében csakis azt imádkozhatjuk, hogy az Atya "cselekedjen úgy, hogy ne lépjünk be a kísértésbe".
Ez az az álláspont, amelyben a francia katolikusok csaknem ötven évnyi vita után megegyeztek és amelyet 2018 óta a miséken imádkoznak. Magyar fordításban úgy hangzik, hogy "ne hagyj belépnünk a kísértésbe" vagy "ne engedj kísértésbe kerülnünk" (ne nous laisse pas entrer en tentation). Ezt a fordítást a francia protestáns egyházak és a francia ortodoxok is elfogadták, mondván, ez lehet az Úr imájának ökumenikus változata.
A francia munka hatására idén januárban az olasz püspöki konferencia is lépett a Miatyánk hatodik kérése fordításának az ügyében. Bruno Forte teológus, a chiet-i egyházmegye érseke közölte, hogy idén advent első vasárnapjától az eddigi "ne vígy minket kísértésbe" helyett azt kéri majd az Atyától az olasz egyház, hogy "ne engedj át a kísértésnek". Ami a teológus szerint azt jelenti, hogy Istenünk, aki jó és nagy a szeretetben "úgy tesz, hogy mi ne essünk kísértésbe".
Bruno Forte a Vatican News címú hírportálnak adott interjúban hangsúlyozta: a hatodik kérésben
nem próbatételről, hanem kifejezetten kísértésről van szó
abban az értelemben, ahogyan Jézust is megkísértette a sátán a sivatagban.
Ezért egyrészt az imában helyes a kísértés szó használata, másrészt abban annak kell kifejeződnie, hogy "Istenünk olyan Isten, aki segítségünkre siet, segít nekünk, hogy ne essünk kísértésbe. Nem olyan Isten, aki valamiképpen csapdát állít nekünk. Ez az elgondolás teljesen elfogadhatatlan."
Bár a Magyar Katolikus Egyház is a fenti tételeket tanítja a hatodik kérés kapcsán, a hivatalos "ne vígy minket kísértésbe" fordítás mégis implicit módon állítja, hogy az Atya "kísértésbe vihet",
és kérnünk kell Őt, hogy ezt ne tegye velünk. Ami franciák, és immár olaszok szerint is "tarthatatlan" álláspontnak minősül.
A már említett Albert-Marie Crignon az InfoRádió kérdésére azt mondta, amennyiben a magyar keresztények úgy érzik, hogy a Miatyánk hatodik kérésének jelenlegi fordítása - az utóbbi években feltárt megfontolások fényében - számukra istenkáromlónak tűnik, úgy magánimáikban nyugodtan mondják a latin változatot, vagy egy, "már létező másik magyar" fordítást. Közben kifejezetten a katolikus hívekre utalva úgy vélte, türelmesen ki kell várni, amíg a magyar egyházi vezetés változtat a jelenlegi szövegen.
Csakhogy a magyar keresztények számára nem igazán áll rendelkezésre alternatív szövegváltozat. Úgy a katolikusok, mint a protestánsok ugyanis évszázadok óta a "ne vígy minket kísértésbe" fordítást használják. Az egyetlen kivételt az úgynevezett
rovásírásos Miatyánk jelenti, melyet Bél Mátyás evangélikus püspök gyűjtött a XVIII. században, és amely úgy hangzik, hogy "ne hagyj minket kísértésbe jutnunk". Ami meglepően hasonlít az új francia és olasz fordításokra.
Összegzésként két megállapítást lehet tenni a kérdés kapcsán. Egyrészt, hogy katolikus körökben megkezdődött az Atya bizonyos szempontból történő "rehabilitálása", amit a protestánsok és az ortodoxok egy része is üdvözöl. Másrészt valószínű, hogy ez a jogos korrekciót célzó folyamat előbb-utóbb a világ minden keresztényét, köztük a magyarokat is eléri.