eur:
395.27
usd:
366.62
bux:
65108.55
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna
Pozsony, 2014. márcuis 15.Egy nő gyermekei társaságában leadja szavazatát egy pozsonyi szavazóhelyiségben 2014. március 15-én, a szlovák elnökválasztás napján. (MTI/EPA/Peter Hudec)
Nyitókép: MTI/EPA/Peter Hudec

Egy sor párt pengeélen táncol a szlovákiai választások előtt

Szakértők szerint megjósolhatatlan a februári parlamenti választás végeredménye Szlovákiában: nagy meglepetések, és egyes pártoknál akár nem várt százalékszerzések is bekövetkezhetnek. Játékban maradt ugyanis több olyan párt és politikai tömörülés, amelyik a választhatóság határán mozog, és éppen ez a tény módosíthatja Szlovákia politikai térképét.

A Szlovák Nemzeti Párt, a Szabadság és Szolidaritás, az OĽaNO, a Sme rodina, a KDH, a vegyespárt, a Híd, valamint a Magyar Közösségi Összefogás – ezek a pártok küzdenek meg majd azért, hogy egyáltalán bejussanak a szlovák parlamentbe. Az exkormányfő, Robert Fico pártja, a Smer, illetve az Andrej Kiska volt államfő vezette Za ľudí nevű párt és a szélsőjobboldali Marián Kotleba által irányított ĽSNS biztos bejutónak számít a közvéleménykutatások alapján.

Peter Spáč politológus nem zárja ki, hogy

nagy meglepetések is bekövetkezhetnek a parlamenti választást követő éjszaka folyamán.

Mint mondja, a mandátumok elosztása és a parlamenti viszonyok alakulása más lesz, ha a parlamentbe tizenkét párt kerül be, és más akkor, ha csak öt. „Főként attól függ majd az erőviszonyok alakulása, hogy ki lesz a sikertelen, és nem attól, hogy ki lesz a sikeres, mivel elég, ha valaki nem éri el a parlamenti küszöböt, és az erőviszonyok máris jelentősen megváltoznak” – tette hozzá a politológus.

A Median közvéleménykutató-intézet múlt heti felmérése az egyes pártok választási potenciálját is kiszámolta második vagy harmadik pártválasztás esetében, ha a bizonytalan választó még nem döntött arról, kire szavazna. „A számok azonban jelentősen változhatnak az új pártoknál” – véli Peter Mislovič a Mediantól. „Ezeknek a pártoknak olyan szavazóik vannak, akik még nem törzsválasztók. Nincs erős, szilárd meggyőződésük, inkább olyan szavazók, akik több pártot is preferálnak. Ezen pártok esetében a választási preferenciák a parlamenti választásig még jelentősen változhatnak” – magyarázta a felmérést végző szakember.

Magyarok pengeélen

Kérdéses, hogy az egyes közvéleménykutató ügynökségek felmérései mennyire tükrözik a valóságot, mert míg a múlt héten az AKO ügynökség 4,1 százalékot mért a Bugár Béla vezette Hídnak, addig a Median által megkérdezettek csupán 1,5 százaléka adta volna a szavazatát a vegyespártra. Az MKP, a Magyar Fórum és az Összefogás alkotta Magyar Közösségi Összefogásnak az AKO 2,5 százalékot, míg a Median 3-at mért. Ez az eredmény egyik pártnak sem lenne elegendő a bejutásra.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Mi vezetett a németországi Zöldek zuhanórepüléséhez?
Elemzés

Mi vezetett a németországi Zöldek zuhanórepüléséhez?

Egyre csökken a németországi Zöldek párt támogatottsága, öt év alatt több mint duplájára, 25-ről 56 százalékra nőtt azok száma, akik semennyire sem tudnak azonosulni a párttal, ezzel Németország egyik leginkább elutasított politikai tömörülésévé vált. A háttérben a zöldítés, a kormány energiapolitikája áll - mondta az InfoRádióban Dobrowiecki Péter, a Mathias Corvinus Collegium Magyar-Német Intézetének kutatási vezetője.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.03.28. csütörtök, 18:00
Havasi Katalin
a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×