eur:
394.93
usd:
365.22
bux:
65490.29
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

Hömpölyög a sör Szlovákiában

Idén több sört isznak a szlovákok, mint az elmúlt évben. Mindez egy felmérésből derült ki, amely során a sörgyárak 28 százalékban megérezték az emelkedést. A megkérdezettek szerint a sörfogyasztás kultúrája is javul. Még mindig a klasszikus, alkoholos sörök vezetik a listát, de népszerűek a radlerek és a retro sörök is.

Egy szlovák ember átlagos évi sörfogyasztása 72 liter, ami 144 korsónak felel meg – ezt mutatja az a felmérés, amely az ország polgárainak sörfogyasztási szokásait kutatta. Szlovákiában jelenleg több mint 70 sörfőzde működik. Közülük kettő számít igazán nagy sörgyárnak, kettőben ennél valamivel kevesebb mennyiségű sört főznek, de még mindig ipari szinten, a fennmaradó többi főzdében pedig kézműves sörök készülnek.

A Szlovák Sör- és Malátatermelők Szövetsége szerint az igazán jó sörkészítés maga a művészet.

Saját sörének receptjét egyik üzem sem hajlandó elárulni. Jana Shepperd, a szövetség elnöke csupán annyit közölt a felmérés eredményét ismertető sajtóhírben, hogy a sörfőzési folyamat körülbelül egy hónapot vesz igénybe, és szinte hihetetlen, hány sörfajtát lehet előállítani négy alapanyagból: vízből, maláta árpából, komlóból és élesztőből.

A szlovákok leginkább a klasszikus, alkoholos söröket szeretik, a megkérdezettek 72 százaléka azt mondta, hogy hetente legalább egy alkalommal biztos iszik sört. A férfiak 86, míg a nők 58 százaléka oltja szomját heti szinten legkevesebb egyszer ezzel az itallal. A válaszadók a csapolt söröket előnyben részesítik az üzletben megvásárolható üveges vagy dobozos sörökkel szemben. 2015 óta folyamatosan növekszik az alkohol nélküli sörök és a radlerek népszerűsége is.

A legjobban akkor csúszik a habos ital, ha azt közösségben fogyasztják. A szlovákok 37 százaléka heti egy alkalommal vendéglátóipari egységben issza meg a sörét.

A leggyakrabban látogatott helyek között az éttermek szerepelnek, ahol valamit harapni is tudnak a keserű ital mellé, utána következnek a klasszikus sörözők, majd az egyedi vagy helyben főzött söröket kínáló helyek, végül pedig a bárok.

Jana Shepperd emlékeztetett, hogy a sör megfelelő tárolása és kiszolgálása nagyban befolyásolja annak minőségét, és elengedhetetlen eleme a sörivással járó gasztronómiai élménynek. „A sörgyártó berendezés, a poharak tisztasága, a sör hőmérséklete és a csapolás módja kulcsfontosságú a sör minőségében” – jegyezte meg a szlovák sörtermelők szövetségének elnöke.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.03.28. csütörtök, 18:00
Havasi Katalin
a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke
Egyáltalán nem mindegy, hogy mikor mész nyugdíjba - Hasonló életpályánál is hatalmas eltérések lehetnek

Egyáltalán nem mindegy, hogy mikor mész nyugdíjba - Hasonló életpályánál is hatalmas eltérések lehetnek

A nyugdíjszámítás során meghatározó jelentőségű valorizácós szorzószámok minden évben a kedvezmények nélkül számított országos nettó átlagbér előző évi nominális növekedését tükrözik, az erről szóló idei kormányrendelet tervezetét március 13-án küldték társadalmi egyeztetésre. Miután a nyugdíjba vonulás évét megelőző év kereseti szintjéhez kell igazítani az 1988 óta figyelembe vehető korábbi évek kereseteit, az utóbbi években egyre erősebben érvényesül az a jelenség, hogy a nyugdíjigénylés évének meghatározó jelentősége van a nyugdíj összegének alakításában: minél későbbi évben igényli a nyugdíját a jogosult, annál jobban járhat, még nagyon hasonló életpályák esetén is. Ezt a méltánytalanságot sem az inflációs nyugdíjemelés, sem a 13. havi nyugdíj nem képes megnyugtatóan kezelni, megoldást csak a nyugdíjemelési eljárás olyan módosítása hozhatna, amelynek révén a nyugdíj megállapításának évétől függő valorizációs korrekció is megjelenne az emelés mértékét meghatározó tényezők között.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×