Nyitókép: MTIKrizsán Csaba

Közeledhetnek a szlovákiai magyar pártok

Infostart / InfoRádió - Kiss Balázs (Pozsony)
2019. április 29. 21:20
Szlovákiában a legutóbbi felmérések szerint egyetlen magyar pártnak sem lenne képviselete a parlamentben, ezért a kormányon lévő Híd, valamint a törvényhozáson kívül ragadt MKP és a nemrég alakult Magyar Fórum sem zárja ki, hogy a három párt elbeszélgessen egy lehetséges együttműködésről.

A Focus ügynökség legfrissebb közvélemény-kutatása szerint már a Híd sem kerülne be a szlovák parlamentbe. Bugár Béla pártja fél százalékkal maradt az 5 százalékos bejutási küszöb alatt. A Magyar Közösség Pártja már évek óta nem tudja megközelíteni a parlamentbe kerüléshez szükséges minimumot. Az egykori hidas alelnök, Simon Zsolt politikai formációja, a Magyar Fórum pedig május 18-án tartja alakuló ülését, ezért támogatottságát még nem mérték a közvélemény-kutatók.

A szlovák sajtóiroda a hétvégén annak járt utána, hogyan viszonyul egymáshoz a három magyar érdekeltségű szlovákiai párt és mennyire hajlandók az együttműködésre. Elsőként a Hidat keresték meg ezzel a kérdéssel, melynek szóvivője azt mondta, ők sosem utasították el más pártok kezdeményezéseit arról, hogy együttműködésről tárgyaljanak. „A Híd szinte a megalakulása óta helyet foglal a parlamentben, mi több az elmúlt három évben kormánypárt, mely idő alatt tényleges eredményeket ért el az oktatás, a kultúra, a regionális fejlődés és a szociális politika terén” – tette hozzá Debnár Klára. Megjegyezte, hogy

a párt figyeli a belpolitikai erőviszonyok alakulását, de jelenleg az európai parlamenti választásokra összpontosít.

Fiala Ilona, a Magyar Közösség Pártja szóvivője elmondta, hogy az MKP országos elnökségének soron következő ülésén talán szóba kerülhet az együttműködés kérdése, de nem tartja valószínűnek, hogy erről dönteni fognak. Belső körökből kiszivárgott információk szerint a jelenleg 3 százalék körüli támogatottságot élvező MKP-ban ugyan el tudnák képzelni az összefogást a Híddal, de csak abban az esetben, ha annak nem Bugár Béla lesz az elnöke. Az MKP egyébként nem titkolta, hogy szlovák oldalról megkereste őket az ellenzéki OĽaNO, de az együttműködés konkrét feltételeiről még nem egyeztettek.

A Magyar Fórum a Híddal és az MKP-val való együttműködést sem zárja ki.

Simon Zsolt, a párt alapítója szerint lehetséges a magyar pártok jövőbeli kooperációja. „A regionális szinten történő kölcsönös kommunikáció ígéretes” – mondta a politikus, aki korábban a MKP földművelésügyi minisztere, majd a Híd alapító alelnöke is volt. Simon azonban azt is kiemelte, hogy leginkább a demokratikus jobboldallal szeretnének tárgyalni, olyan pártokkal, melyek elutasítják a kormányzó Smerrel és a Szlovák Nemzeti Párttal, valamint a szélsőségesnek tartott Mi Szlovákiánk Néppárttal való együttműködést.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Van együttműködési hajlam a szlovákiai magyar pártok között
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást