A kiállítást megnyitó beszédében Johannes Singhammer, a német törvényhozás korábbi alelnöke, hangsúlyozta, hogy világviszonylatban a legnagyobb méretű üldözést a keresztények szenvedik el. A Közel-Kelet polgárháború sújtotta térségében, de Afrika és Ázsia több országában is naponta átlagosan tíz embert ölnek meg keresztény hitük miatt.
Mint Johannes Singhammer elmondta, ez a téma alig szerepel a nemzetközi médiában, így a német hírközlő szervek is csak elszórva tesznek említést a kiváltképpen muszlim országokban történő keresztényüldözésről. Feltehetően ezzel függhet össze, hogy az egyéni sorsok és a kulturális örökség pusztulását bemutató tárlat megrendezése elől valamennyi müncheni kiállítóterem elzárkózott. Elutasító válaszukban azzal érveltek, hogy semmi esetre sem akarják megsérteni a bajor földön élő muszlimok érzékenységét.
Feltűnő volt az is, hogy a megnyitóra meghívott katolikus és protestáns egyházi személyiségek sem jöttek el, de nem is képviseltették magukat.
Jól értesült források szerint a katolikus és a protestáns felekezeti vezetők attól tartanak, hogy egy ilyen jellegű kiállítás esetleg hátrányosan érinti az iszlám hitűek integrálására kezdett állami és polgári szintű erőfeszítéseket. Holott, mint a Hanns-Seidel-Alapítvány nevében felszólaló Wolfgang Krug kifejtette, még Németországban is, a Sziriából vagy Irakból érkezett muszlimok a menekült-otthonokban gyakran támadnak rá keresztény migránsokra.
A Washingtont, New Yorkot és Rómát is megjárt vándorkiállítást a Magyar Nemzeti Múzeum kurátorai fényképekből, tárgyakból valamint hivatalos statisztikákból állították össze, ezeket közvetlenül olyan személyektől és egyházi intézményektől kapták, amelyek magukon tapasztalták a rombolás és pusztítás nyomait.
A kiállításról távozóban a látogatón az a benyomás lesz úrrá, hogy a nyugati kultúra keresztény gyökerei a Közel-Keleten dúló fegyveres összetűzések hatására lassan teljesen elhalnak, és ez súlyos csapást mér az egyetemes emberi civilizációra.