Nyitókép: MTI/EPA/Murtadzsa Latíf

A "dzsihádi arák" nem, de gyerekeik hazajöhetnek Európába

Infostart / InfoRádió - Szvetnik Endre (London)
2019. március 1. 16:45
Az Iszlám Állam lassan bekövetkező bukásával forró témává vált Nyugat-Európában az onnan Szíriába utazott dzsihadisták hazatérése. Nagy-Britanniában nagy port vert fel egy 19 éves, „hazavágyó” lány esete. Belgium pedig úgy döntött: a dzsihadista anyákat nem engedik vissza, de a gyerekeik jöhetnek.

Egy belga bíróság döntése lehetővé teszi, hogy elválasszák a Szíriába utazott belga állampolgárságú dzsihadista anyákat és gyerekeiket azért, hogy a gyerekeket haza lehessen hozni.

Egy tavalyi bírósági döntés szerint vissza kellett volna engedni Belgiumba két olyan nőt is, akik azért utaztak Szíriába, hogy csatlakozzanak az Iszlám Államhoz, ha a gyerekeiket vissza akarta hozni a belga állam. Az állásfoglalás szerint szétválasztásuk sértette volna a hat gyerek emberi jogait.

A 25 és 26 éves nőket a távollétükben öt év börtönre ítélték, amiért csatlakoztak az Iszlám Államhoz. Annyit tudni róluk, hogy jelenleg a szíriai kurd erők által ellenőrzött, észak-szíriai el-Hol táborban tartják őket fogva.

A belga kormány tavaly megfellebbezte az eredeti döntést és egy fellebbviteli bíróság most helyt adott a beadványnak. Azaz: nem kényszeríthetik ki a „dzsihádista menyasszonyok” hazahozatalát.

Ezek után a belga igazságügyminisztérium jelezte: lépéseket tesz, hogy hazahozza a 10 évnél fiatalabb gyerekeket, az idősebbekről pedig egyéni elbírálásban dönt. „A gyerekeknek nem szabad bűnhődniük a szülők tetteiért” – mondta Koen Geens miniszter.

A két érintett nő azt mondta: elfogadják, hogy nélkülük mehessenek haza a gyerekik és hogy sajnálják, hogy csatlakoztak az Iszlám Államhoz.

Az Európában született vagy európai állampolgárságú dzsihadisták – harcosok és a hozzájuk csatlakozó úgynevezett „menyasszonyok” – kérdése egyre nagyobb vitatéma Európában.

Több ezren utaztak a kontinensről Szíriába, hogy csatlakozzanak a 2014-ben önkényesen kikiáltott és brutalitásáról hírhedtté vált Kalifátushoz – sokan ezt a nyugati élettől megcsömörlötten, idealizmusból tették.

Az Irak és Szíria egy részét megszerző dzsihadisták mostanra egy nagyon kis területre szorultak vissza Szíria keleti részén. Az amerikai vezetésű koalíció és kurd szövetségesei kampánya nyomán a legtöbb militánst megölték és már csak néhány százan maradtak – egy részüket a kurdok tartják fogságban.

Köztük van 800 európai állampolgár, akiket kormányaik nem akarnak hazaengedni, mert attól tartanak, hogy biztonsági kockázatot jelentenek.

Nagy-Britanniában az utóbbi hetekben kiemelt téma volt a brit születésű, 19 éves Shamima Begum ügye, aki 16 éves korában szökött Szíriába három gyereket is szült és most egyetlen, túlélő csecsemőjével vissza akart térni.

London, 2019. február 19. A londoni rendőrség által közzétett, 2015. február 20-án készült felvétel az akkor 15 éves Shamima Begumról a londoni Gatwick repülőtéren. (MTI/EPA/Londoni rendőrség/Londoni rendőrség)

Sajid Javid belügyminiszter azonban megfosztotta állampolgárságától és jelezte: nem fogja engedni, hogy az Iszlám Államhoz csatlakozott britek hazatérjenek. „Világos az üzenet: ha külföldön terrorcsoportokat támogattál, akkor nem fogok ingadozni és nem engedem hogy hazatérj”.

Javidot ugyanakkor a brit sajtóban több kommentátor is támadta, a kezdetben tettét nem nagyon bánó lány pedig újabban azt mondja: sajnálja, hogy belépett az Iszlám Államba.