Nyitókép: Pexels

Szlovákia nem vonzó a menekültek számára

Infostart / InfoRádió - Kiss Balázs (Pozsony)
2019. január 8. 05:20
Azok a szociális juttatások, amelyeket Szlovákia nyújt idegen országok állampolgárainak, egyelőre nem annyira vonzóak, hogy az illegálisan érkező menekültek és menedékkérők az országban maradjanak.

Denisa Saková szlovák belügyminiszter tájékoztatása szerint 2018-ban mindössze 178 menedékkérelmet nyújtottak be, és Szlovákia ezt csupán 6 esetben bírálta el pozitívan. „A menekültügyi eljárás folyamán a belügyminisztérium arra helyezi a hangsúlyt, hogy tényleg minden menedékkérő személyt 100 százalékosan átvilágítson biztonsági szempontból” – magyarázta Saková a menekültkérdéssel kapcsolatos szlovák álláspontot.

A belügyminiszter szerint európai viszonylatban 2018 pozitív változásokat hozott a menekültügyben. „A menedékkérők száma stabilizálódott, és az Európai Unión belül csökkenő tendenciát mutatott, ami különféle intézkedések eredményeként alakult ki” – mondta Saková.

A szíriai gyerekek esetleges befogadása kapcsán arról beszélt, hogy olyan gyerekekről van szó, akik jelenleg görögországi befogadó központokban vannak, és származási országként Szíria szerepel, de ennek ellenőrzése nem egyszerű. Példaként a 2015-ös menekülthullámot hozta fel, amikor a menekült gyermekekről sok esetben kiderült, hogy valójában nem háborús övezetből, nem is Szíriából menekültek, sőt, nem is gyermekek, hanem 17-18 éves fiatalkorúak és valójában gazdasági menekültek.

Saková hangsúlyozta, hogy a 18 évesek estében már más feltételek mellett folytatják le a menekültügyi eljárást, mint a gyerekek esetében, ezért sokan a valósnál fiatalabbnak mondják magukat, amit nagyon nehéz ellenőrizni.

A szlovák belügyminiszter szerint jelenleg Európa hatékonyabban kezeli a menekültkérdést, mint a múltban.

Elmondta, hogy a Földközi-tenger középső szakaszán, főleg Olaszország és Líbia között 80 százalékkal esett vissza az illegális migráció. Ugyanakkor bizonyos növekedés volt tapasztalható a keleti vonalon, Törökország felől Bulgária, Ciprus és Görögország irányában, a legjelentősebb emelkedést azonban Marokkó és Spanyolország között tapasztalták, itt 133 százalékkal nőtt meg a menekültek száma.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
A szlovákiai juttatások nem vonzóak a menekültek számára
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást